Kell nekünk ezer elektromos busz?

ebusz_velemeny_cover.jpg

Hatezer új busz, ebből háromezer darab elektromos busz három éven belül. Három hónappal később már csak szűk ezerháromszáz új, környezetkímélő autóbusz – elektromos is. Véleménycikk az újabb darabszám-cunamikról a leendő beszerzések kapcsán.

Április végén hatezer autóbusz néhány éven belüli beszerzéséről esett szó, melyből háromezer darab elektromos meghajtású lenne, és a hazai gyártókat preferálják a beszerzések alkalmával. A bejelentés idején hazai gyártmányú elektromos busz nem volt éppen elérhető: a kínai BYD Komáromban gyártott buszai jöhetnek egyedül szóba (melyek hazai hozzáadott értéke a sorok írásakor zérus), esetleg a székesfehérvári (ugyancsak kínai) elektromos busz (ennek a hazai hozzáadott értéke nem zérus ugyan, de elhanyagolható mértékű).

e-busz_velemenycikk_4.jpg

Az elektromos buszok kapcsán a pozitívumok közismertek: lokálisan nulla emisszió, kisebb karbantartásigény, etc. Szériagyártásban lévő elektromos buszok a kontinensen csak az elmúlt pár évben kezdtek elterjedni, így hosszútávú (vö. dízelbusz) üzemeltetési tapasztalatok még nem születtek. (Pár éves tapasztalatok már akadnak, és például Berlinben annyira nincsenek elragadtatva az elektromos buszozástól.)

Az itthoni helyzet kapcsán néhány gondolat:

  • A manapság jellemző hazai buszüzemeltetési időinvervallumokban gondolkodva (15..20 év) a buszokon legalább egyszer akkumulátorpakkot kell cserélni, mely jelentős összeget jelent (valamint környezeti terhelést is a használt akkumulátorok kezelése).
  • Nem példa nélküli az elektromos buszok kigyulladása, noha az tűz oka nem mindig kerül nyilvánosságra (kezelési hiba, vagy például cellazárlat; a tűzoltás lítiumos akkumulátorok esetén különösen nehézkes és problémás).
  • A buszok kezelése, karbantartása, felhasználása és használata (töltési idők, tűz esetén oltás, erősáramú szerelvények kezelése, etc) egy új szemléletet és hozzáállást igényel.
  • A töltéshez szükséges infrastruktúra kiépítése további jelentős összeget igényel a jármű vételárán felül.
  • A fentebb írt „nyújtott” üzemeltetési intervallum általában az éppen elégséges finanszírozás miatt jött létre, tehát célszerű lenne először egy, a közlekedési cégeknek is előnyös támogatási rendszert kialakítani (például új, "hagyományos" dízel autóbuszok rendszeres beszerzésére, valamint a több száz közforgalmú használt busz kiváltására).
  • Az elektromos busznak akkor van valóban környezetvédelmi "hatása", ha a szükséges villamosenergiát nem fosszilis tüzelőanyagból állítják elő (itthon 2018-as adat szerint az előállított villamosenergiának mindössze 7%-a származik megújuló forrásból, és nagyjából 40% atomenergiából).

e-busz_velemenycikk_1.jpg

Zöldbusz program

A támogatási rendszert illetően 2019 júliusára született döntés: az állam legfeljebb 20% támogatást ad egy elektromos busz beszerzésére a 25 ezer főnél nagyobb települések részére, a többit a leendő tulajdonosnak kell kigazdálkodnia. Egy szóló elektromos busz 120..150M Ft körül mozog, míg egy Euro VI-os dízelbusz ára 70..90M Ft. (Az árértékek gyártótól és felszereltségtől változhatnak.)

Ha cserélni szeretném elektromos buszra az eddig használt Ikarus 260-asom, és megkapom a maximális támogatást (20%), továbbá a „legolcsóbb” e-buszt venném meg (120M Ft), akkor 96M Ft-ot kell fizessek „zsebből”. Ez valamivel több, mint egy felsőkategóriás városi, szóló dízelbusz vételára.

Az eddig nem került napirendre, hogy a támogatásnak része-e a szükséges töltési és karbantartási infrastruktúra beszerzése és kiépítése, vagy azt ugyancsak önerőből kell állnia az üzemeltetőnek.

A korábbi háromezer elektromos busz júliusra 1 290 darabra apadt, valamint a támogatásba belekerült, hogy „lehetőség szerint legalább 50%-os hazai hozzáadott érték mellett” kell kiválasztani a leendő járműveket. Ugyancsak belekerült, hogy 2021-ig Euro VI-os dízel- és földgázbuszok beszerzését is támogatják (ugyanúgy legfeljebb 20%-ban).

e-busz_velemenycikk_5.jpg

Mindenképp támogatandó, hogy apró lépésekkel közeledett a realitáshoz a támogatási rendszer, de a 20% a hazai viszonyok között továbbra is fényévnyi távolságra van egy közlekedési cégnek, hiszen így is jóval nagyobb összeget kell(ene) fizessen érte, mint amennyire képes önerőből.

A gördülőállományon felül az elavult (még a szocializmusban, az akkori technológiai  és technikai rendszerben épített) járműfenntartó bázisok és telephelyek modernizálására is égetően szükség lenne, országos viszonylatban. Utóbbi – és a szakemberképzés – hiányában az elektromos buszok „luxuscikkek” lesznek egy 20. századi rendszerben. Elsőkörben tehát a buszközlekedés kiszolgáló és fenntartó hátterét (telephely, célszerszámok, speciális berendezések, szakképzések) kellene közelíteni a 21. század irányába, aztán "jöhet bele az űrtechnika".

e-busz_velemenycikk_ik_2.jpg

 

A cikkben felhasznált fényképek illusztrációk.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sony872.blog.hu/api/trackback/id/tr3514945374

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Eurobus Online 2019.07.19. 18:02:07

Könyvéd, kb alapok alapja: az aku gyártáshoz a teljes bányászat (környszennyezés) - szállítás a világ másik felére (könyszennyezés) - gyártod (környszennyezés) - szállítod a világ másik felére (könyszennyezés) - beépíted valami járműbe (talán nincs környszennyezés) - szállítod a világ másik felére (környszennyezés) - használod a járművet, amíg nincs akucsere (mindenki olyan önelégedett, hogy zöld, hogy ekkor agyszennyezés megy) - s kidobod az akut ----> veszélyes hulladék.

Ebből a hosszú sorból csak egy pont volt nem környszennyező. Az utolsó meg a fúj atomerőmű mert környszennyező kategória.

Az energiatermelésnél nem elég csak az nézni, hogy zŐŐŐdből van az a energia, hanem a hazai centralizált energiarendszert is. A kapcsolt ÉS centralizált sokkal hatékonyabb. Alap példa: van egy fűtőműved, amivel áramot is termelsz, s a felhasználd gőzzel még kifűtöd a környező lakótelepet. Stb, stb. Bele lehet menni nagyon mélyre a korszerű és környtudatos energiatermelés mélyéig. Nem attől lesz zŐŐŐd az e-moduló, hogy vesznek mellé két szélerőművet, s csak arről töltik.

De ami jó, hogy végre valaki túllátott a csak aku kérdésen. :) Ennek örülök.

Eurobus Online 2019.07.19. 18:05:14

@Eurobus Online: kapcsolt ÉS DEcentralizált.
Még mielőtt nem értené vki. :D

Moszkvicsslusszkulllcs 2019.07.20. 16:59:44

Szerintem a mai járművek karbantartási nehézségeit nem csak kizárólag a képzett szakemberek hiánya okozza, hanem az is, hogy a gyárak nem adnak ki jól használható javítási útmutatókat. És nem biztosítanak diagnosztikai eszközöket.
A személyautós márkaszervizekben is vért pisilnek, hogy rájöjjenek egy-egy hiba okára, és sok esetben nem is jönnek rá, csak találomra cserélgetik egyik alkatrészt a másik után, amíg egyszer csak meg nem oldódik a probléma.

Aron_son 2019.07.22. 18:33:44

@Moszkvicsslusszkulllcs: A hazai gyártók karbantartási utasításai megmosolyogtatók. A külföldiek (Volvo, Mercedes) szerintem nem rosszak. Lehetne jobb, de abból már lehet üzemeltetni.
A diagnosztikai eszközöknek ma (számítógép, interfész, szoftver és licenc) pedig a szerződés kellene, hogy képezzék mindig. Általában bele is kerül.

A diagnosztikai eszközök csak javítást támogató SEGÉDeszközök, nem mutatnak rá soha az egzakt okra. Szakadást, tartományon kívüli működést, vagy zárlatot indikálnak. Ha nincs a diagnoszta/felhasználó részéről rendszerismeret vagy tapasztalat, akkor valóban indul a "cseréljük ki ezt is, mert még mindig nem jó"-című körforgás. Ez a gyakorlati képzések csekély mivoltára, vagy épp hiányára vezethető vissza meglátásom szerint.

Aron_son 2019.07.22. 18:35:11

@Aron_son: [...] a szerződés RÉSZÉT kellene, hogy képezzék mindig [...]. Kimaradt egy szó.

avatar_bwb_sm.png

Üdvözöljük az oldalon! Mi van itt?

Hírek, aktualitások, érdekességek az autóbuszok világából, járműtesztek, formatervezés-elemzések, vélemények, értékelések, utazási beszámolók, műszaki cikkek, történetek... és még sok más, járművekkel & közlekedéssel kapcsolatos téma kül- és belföldről egyaránt.

Általános

Kiegészítene valamit? Hozzászólna?
Kérdése van?

> > > Tudnivalók & moderáció < < <

Írjon nekünk!

> > > Üzenetküldés < < <

 If you have any questions feel free to contact us
> > > via message < < <

 

Kellemes & hasznos időtöltést kívánunk az oldalon!

© BusWorld blog 2008 – 2019.