Felújított CSMG2-es – 1441

1441_cover.jpg

A Főváros legidősebb, közforgalomban résztvevő villamosainak felújítási hulláma két éve kezdődött, s nem rég forgalomba került az első elkészült darab.

Amikor először napvilágra került (2016 elején), hogy a selejtezési hullámot követően megmaradó 38 darab CSMG2-es villamost modernizálni kívánják, abszolút üdvözöltem a döntést. Húsz évvel a KCsV7-es program elkezdését követően – a megmaradásra ítélt darabok – végre korszerűbbek lesznek, mint amikor cirka ötven éve legyártották őket.

1441 átalakulásai az elmúlt tíz évben a teljesség igénye nélkül.

Korai öröm volt, ahogy a modernizálási program kissé késői. A célkitűzés alapján 2017 végére 5 villamos elkészülte volt tervben, mely nem egy feszített tempó (38 darabra vetítve ez azt jelenti, hogy 10 évig tart a modernizálási program - persze egyenes arányosságot feltételezni a maradék 33 darab esetén tévedés lenne).

1441_4.jpg

Próbaköreit futja - 2018. október vége.

ars_3373.jpg

Élesköreit futja - 2018. december.

Az első bekezdésben taglalt fellángolásomban rákérdeztem a közlekedésszervezőnél, hogy mégis milyen átfogó felújítást álmodtak meg a CSMG2-eseknek: lényegében semmi különös, csupán egy-két látványelemet vittek bele többletként az eddigi „sima” ICS-nagyjavításokba. Úgy, mint:

  • sötétített ablakok,
  • félpantográf,
  • tetőről távozó víz elvezetésének megváltoztatása (ahogy a KCsV7-eseken is),
  • az utastér megjelenésének igazítása a KCsV7-esekhez és a megrendelő aktuális kívánalmaihoz (sárga Zelica + fehér dekoritok),
  • Vill-Cad elektromos ajtórendszer.

ars_3368.jpg

ars_3366.jpg

A rakétaindító gomb az ülés alatt.1441_aramszedo.jpg

Nem a felújításának tényét, hanem annak tartalmát vitatom és kifogásolom. A végeredmény tényleg gyönyörű lett, de amikor utazván rajta az ajtónál állva ugyanúgy alulról örvénylik be a menetszél -2°C-ban, s mindeközben négy "apró" villanyradiátor igyekszik felfűteni a huszonötméteres szerelvényt, akkor nem tudok önfeledten a szépségére gondolni.

A vasúti járműveknek más (hosszabb) az életciklusa, így a felújítás (és úgy általában az ICS-kkel számolás további évekre) nem feltétlenül probléma. A gond az, hogy - ha még néhány évig számolnak velük - például az alábbi dolgok fel sem merültek a projekt tervezési fázisában (vagy ha igen, elvetették):

  • visszatáplálós (modern) hajtásrendszer,
  • „továbbfejlesztett” hő- és hangszigetelés,
  • több fűtőtest beépítése,
  • a kényelmetlen (derékszögű) ülések cseréje,
  • alacsonypadlós középső egység (villamos-laikusként nem vagyok vele tisztában, hogy ennek van-e bármilyen műszaki akadálya).

ars_3360.jpg

A projektet ezúttal nem a VJSz Kft. végezte illetve végzi, hanem a vele telepszomszédos metróüzem. Az első villamos 2018 őszére lett önállóan is mozgásképes, szeptember végén kezdte meg a kötelező próbafutását, majd november 29-én állt először utasforgalomba a 49-esen.

ars_3370.jpg

1441 & 1442.

A bejegyzés trackback címe:

https://sony872.blog.hu/api/trackback/id/tr9214478576

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vasutassrác 2018.12.15. 14:27:45

Milyen vicces, hogy korábban a villamosos FB csoportokban még mátrixkijelzős homlokfali viszonylat és viszonylatszámjelzőről, KCSV-hez hasonló elektronikáról volt szó :D Mondjuk utóbbi fölösleges egy ennyi idős járműbe, de azért ez a munka messze nem felújítás, max a nyugat-európai értelemben vett átfogó karbantartás :D

Aron_son 2018.12.15. 14:47:50

@Vasutassrác: De király, hogy eszembe juttattad! :) El is felejtettem, hogy még ilyesmiről is volt szó az egész kezdetén. Köszi!

BPI188 2018.12.17. 14:16:40

Utólag megkaphatná a felújított KCSV-kbe szerelt zöld leszállásjelzőket.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2018.12.21. 20:11:51

Szerintem sokkal többet nem kellene már költeni az ICS-re. A fűtés jelentős javítása az, ami nagyon kellett volna, ill. némi rezgéscsökkentés, ha vállalható áron megoldható.
Hajtáskorszerűsítés, ap. középrész, az a teljes áttervezés kategória, mondjuk akkor vállalható be, ha még 15 évig járnak az ícsék. Azért remélem, hogy nem.

Aron_son 2018.12.23. 11:06:26

@Comandante en Jefe: Úgy gondolod, hogy 15 éven belül a maradék 38 darabot (?) mind kidobják? Őszintén kívánom és szeretném, hogy legyen igazad. :)

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2018.12.23. 12:14:36

@Aron_son: Hát nem ártana. De ha nem, akkor sincs akkora a sorozat, vagy főleg ami akkorra marad belőle, hogy megérje egy újabb KCSV-szerű program - főleg, hogy az ICS hátrányait (futásminőség stb.) az sem küszöbölné igazán ki. A komfortjavító dolgokat viszont enélkül is meg kellett volna csinálni szvsz., ha jelent többletköltséget (mert pl. a segédüzemi áramkörbe alaposan bele kell nyúlni), akkor is.

Eurobus Online 2018.12.25. 22:52:30

Ezt az alacsonypadlós középrész őrületet hagyjuk... Utaztam olyanon Prágában. Eredmény a középrész használjatatlan. Esős időben rohadt csúszós, stb stb. A Localokat mindenütt ekézték emiatt, így meg kapsz egy "dupla-Localot". Zúfolt járatokra nem szabad ilyet ráereszteni, lásd Kiskörút. Legyen mellé AP villamos.

avatar_bwb_sm.png

Üdvözöljük az oldalon! Mi van itt?

Hírek, aktualitások, érdekességek az autóbuszok világából, járműtesztek, formatervezés-elemzések, vélemények, értékelések, utazási beszámolók, műszaki cikkek, történetek... és még sok más, járművekkel & közlekedéssel kapcsolatos téma kül- és belföldről egyaránt.

Általános

Kiegészítene valamit? Hozzászólna? Kérdése van? Felhasználná valamelyik fényképet?

> > > Tudnivalók & moderáció < < <

Írjon nekünk!

> > > Üzenetküldés < < <

 If you have any questions feel free to contact us
> > > via message < < <

 

Kellemes & hasznos időtöltést kívánunk az oldalon!

© BusWorld blog 2008 – 2019.