Showbus 2018
...és az angol buszos világ

dsc_5089.jpg

A brit és a magyar politikai berendezkedés, a kultúránk, természeti adottságaink a két ország gasztronómiája, és nem utolsó sorban közlekedése is jelentősen eltér egymástól. Ezzel talán nem mondtam újat a kedves Olvasónak, azonban szerényen bevallom, most nyílt lehetőségem először élőben is megtapasztalni a közlekedés tükörországát: ellátogattam Nagy-Britannia legnagyobb busztalálkozójára, a 2018-as daningtoni Showbus-ra.

 

Jobból lett kétbalkezes

Gondolom senkinek nem újdonság a felállás, hogy a britek az út „rossz oldalán” vezetnek, vagyis balra tartási kötelezettség van életben. Persze, ez elsőre délibábos minden avatatlan szemű európainak:

  • másik oldalról közelíti meg a járművet, majd konstatálva a hibát, kellemetlenül veszi az irányt a tényleges vezetőülés felé,
  • össze-vissza kapkodja a fejét a zebránál, honnan érheti a halálos csapás,
  • és amiről még senki nem beszélt nekem: bizony a balkezes váltáshoz is hozzá kell szokni.

Vendéglátóim legnagyobb mulatságára nem egyszer sikerült összekavarodnom.

 

Hétköznapi élet

A britek (tapasztalataim és saját elmondásuk szerint) mindig sietnek valahova. Az emberek ezen tulajdonsága két fő forrásból ered:

  • pusztán beállítottság: látszólag mindenki az utolsó pillanatban indul csak el,
  • nagyobb városoktól való távolsággal fordítottan arányosan változó telekárak

Miután a legtöbben a nagyvárosokban dolgoznak a helyi telekárak olyan szinten elszálltak, hogy Nagy-Britanniában például csak elvétve találunk rendes buszállomást, ha egyáltalán. Ami volt, azt is ideje-korán felparcellázták lakhatás érdekében. Ezért sok ember kénytelen a peremvidékeken házat venni/bérelni és onnét ingázni. Így nem ritka eset, ha valaki két-három órát is utazgat naponta otthona és a munkahelye között. Problémát tovább fokozza a „hering konzervre” tömött vonatok és az ehhez társuló lassú, megbízhatatlan automata jegykezelő rendszer.

Arról már ne is beszéljünk, hogy a közúti infrastruktúra kialakulása során látszólag senki nem gondolt két sávos utakra egyes településeken, nem hogy buszjáratra.

De milyen egy igazi brit autóbusz? Vannak azok a fura emeletes, piros szörnyek Londonban, amik akármilyen vadállat mód kanyarodnak, sose borulnak fel. Ez nagyjából annyira jellemzi a brit közúti tömegközlekedés eszközeit, mint ha azt mondanám, a budapesti buszok színe a kék.

Kezdjük ott, hogy ellentétben a magyar szolgáltatás rendszerrel,

Angliában az utasok szállításáról, elenyésző kivétellel, kizárólag magáncégek gondoskodnak,

ami bennem a következő kérdéseket vetette fel:

  • mi alapján alakulnak a jegyárak?
  • ki mondja meg merre menjen a busz?
  • hogy nem születnek így átláthatatlan, kaotikus menetrendek?

Ebben a káoszban a cégek között kialakult versenyhelyzet tesz rendet, és kicsit ezért belenyúl az állam is az önszerveződésbe. Lebontva, egy járat a következő módon születhet ebben a rendszerben:

Először is megszületik az igény egy buszra. Legyen az egy ingajárat (1-es) az egyik település adott iskolája és a másik település között. A cég útvonalat és menetrendet tervez az adott járatra, majd buszt és sofőrt allokál. Egyszerű.

Útközben azonban felmerül, hogy a busz és hűséges sofőrje unatkozik napközben, nem termeli a bevételt, hát csináljunk neki egy másik járatot, amin napközben szaladgálhat (2-es). Itt most viszont kemény járat ritkulás van reggel és délután, amikor a suli véget ér, hisz csak egy buszunk van két járatra. No, hát vegyünk még buszt! Jó, de ez így megint nem optimális bevétel és szolgáltatás tekintetében…

Természetesen ez nem ilyen egyszerű a valóságban, főleg, hogy több cég van jelen a piacon, akik versengenek az igények lefedéséért. Igen marginális egy szféra ez, magyar fejjel szinte felfoghatatlan, hogy van például olyan szolgáltató, amely kizárólag egy hétig végez effektív munkát egy ideiglenes járaton és ez teljesen kifizetődő.

Az állam az infrastruktúra szerveződését igyekszik irányítani és tenderekben hirdet meg járatokat, melyekre a szolgáltató cégek pályázni tudnak. A probléma, hogy vannak ezek között több és kevesebb profitot hozók is, de ezek „elosztása” sajnos nem arányosan történik.

A menetjegyek típusai és árszabása teljesen független a szolgáltatók között, ami fenntartja az egészséges verseny helyzetet.

 scanner_20181007_172939.jpgNorth Somerset Coaches 2011-es brossúrája, mely négy járatot fedett le. Vonaljegy 3£, retúr jegy 4£, a 10 darabos gyűjtőjegy pedig 20£. További érdekesség, a nyugdíjas vonaljegy ára (kedvezményesen) 2£ egészen reggel 9:00-ig, utána ingyenesen utazhatnak ezzel is csökkentve az általunk jól ismert reggeli zsúfoltságot

Véleményem szerint ez a rendszer tud legrugalmasabban alkalmazkodni az igényekhez, mind lefedettségben, mind árszabásban. Egyetlen permanens probléma, hogy egy 10 alkalmas bérlet, sajnos nem lesz jó a másik cég járatára nagy valószínűséggel. Sok városban azonban már nagy multi-cégek adják a szolgáltatást, felvásárolva a kisebbeket, megkaparintva azok által birtokolt járatokat is (Badgerline -> FirstBus).

Buszvilág

Ellentétben a magyar, egykori monopol márka iránt táplált, családias, büszkeség-orientált fanatizmussal szemben, a brit busz-szerelem alapja valami egészen más. Odakinn nincsenek az itthon már jól megszokott gyorsulási és ügyességi versenyek, nincs körmenet, de még csak egy rendes gulyásfőző verseny sem.

Jogosan merül fel a kérdés, akkor

mi is az, amiért érdemes kimenni egy buszos rendezvényre?

Egy hétköznapi magyar számára, tekintve szokásainkat, sajnos ez egy igen ridegen ható válasz: hogy nézegessék a buszokat, melyek egy placcon sorba ki vannak állítva. Nem túl izgalmas, igaz? Sokakat láttam, akik csupán egy füzettel, tollal és egy fényképezőgéppel érkeztek, hogy minden buszról készítsenek egy-egy felvételt, majd elégedetten jegyezzék föl a szolgáltatót, típust és rendszámot. Fotósként eleinte azt gondoltam, ez egy paradicsom, nincsenek gyanútlanul, képbe sétáló emberek, nem kell várni a végtelenségig kicentizett szelfikre sem. Gyakorlatilag mindenki azzal van elfoglalva, hogy szép teli alakos képet lőjön a kiszemelt járműről.

Mikor már másodjára sétálgattam körbe az 500-600 (!) buszból álló kiállítást, egy meglepő, mégis ismerős, reccsenő hangra lettem figyelmes. Egy idősebb úriember húzta föl filmes fényképezőgépét, majd elégedetten jegyezte föl mosolyogva legújabb áldozata adatait füzetébe. Azt hiszem ekkor értettem meg miről is szól ez az egész.

Tudni kell, hogy a szigeten elszórva, gyakorlatilag

minden héten van valamilyen buszos nosztalgia esemény,

legyen az egy lokális „bus rally”, vagy egy „running day”. Előbbi az általunk jól ismert, statikus kiállítást fedi, amíg a running day idehaza már kevésbé populáris esemény (vagy mégse?). Ekkor ugyanis az igen koros járművek utaztatják meg az irántuk érdeklődőket, akár egy túra formájában, vagy mintegy gerilla akcióként támasztanak föl történelmi járatokat. Néhány esetben a sofőr korhű „jelmezt” is visel, hogy minél jobban visszaadja a régi idők hangulatát. Ráadásul ezeket a járatokat mindenki szabadon és ingyen igénybe veheti.

Talán most már látható, hogy a nagy titok nyitja a mélyen gyökeredző tradíciókban és mind felett annak felkutatásában és megőrzésében rejlik. Eme nemes feladatot országszerte elszórtan kisebb-nagyobb, önkéntesekre építő csoportok végzik, melyek rendszerint a helyi tömegközlekedés múltját igyekeznek megőrizni. Emiatt igen nagy a diverzitás a járművek között, rengeteg gyártó, (Leyland, Bristol, Daimler, MCW, Bedford és még sorolhatnám) annál is több típusa mind-mind eltérő színekben kerülnek elő a kis garázsokból.

 

Showbus

A rendezvényen rengeteg jármű vesz részt, ezért igen nagy helyigénye is van. A megfelelő helyszín kiválasztása minden évben az egyik legnehezebb feladat, tekintve, hogy 500 busz egy reptérnyi területet minden gond nélkül elfoglal. Éppen ezért korábban Duxford-ra került a választás, ahol a buszok mellett az érdeklődők a helyi muzeális repülőgépeket is megtekinthették (köztük az egyik Concorde prototípust is). Sajnos egyik évben Duxford Repülőtér elállt a helyszín biztosításától, így a későbbiekben több helyen is megfordult a rendezvény. Idén Donington adott otthont a Showbus-nak.

A rendezvényen minden gép, egytől-egyik makulátlan állapotban pompázott, üdítő, csillogó színkavalkádot biztosítva a szürke ég alatt. A buszok továbbá roskadoztak az igényes, festett tipográfiáktól, korhű reklámoktól és az egyéb díszítő elemektől. Az ember egyszerűen, magatehetetlenül veszik el ezekben a részletekben.

A Showbus, és általában más, kisebb rendezvények sem csak a kiállításról szólnak. Különös és páratlan élmény volt számomra látni a standokat, melyek métereken át roskadoztak a modellektől, könyvektől, ereklyéktől és fotóktól! Igen, sokan az adomány gyűjtés e módját választják. A szervezetek tagjai összegyűjtik az évek alatt készített és őrizgetett fotóikat, hogy mappákba rendezve azokat néhány penny-ért áruba bocsátsák, ezzel támogatva egy adott busz felújítási munkálatait, vagy éppen saját működésüket.

Ami még ennél is jobban meglepett, az maga a fotóvásárlás popularitása. Voltak standok ahol egyszerűen nem lehetett hozzáférni egyetlen mappához sem. Vajon miért kelt ilyen érdeklődést néhány archív felvétel? Pont azért! Mindenkinek van egy kiszemelt busza, vagy, mert megvette, vagy egyszerűen szereti. Sokszor a járművek múltját csak ezekből a fotókból lehet feltárni, ha az ember véletlen rábukkan valamelyik albumba, például egy másik társaság színeiben.

Érdekes volt fellelni néhány buszon kiragasztva annak ismert élettörténetét. Melyik cég vette, meddig üzemeltette, kihez került át, meddig állt a renoválás előtt, stb… Ezeket az információkat igen nehéz megtalálni és javarészt csak a már bemutatott fotóbúvárkodással lehet előrébb jutni. Gond akkor van, ha a jármű rendszámot is cserélt, ami érdekes mód nem ritka eset.

A hangulat – a mulatós zene hiányát leszámítva – meglepően jó volt

Egy rövid tombolán kívül más eseményre nagyon nem is került sor, de valahogy nem is ez volt a lényeg. Emberek érkeztek az ország minden részéről, hogy egy újabb darabka emléket vihessenek haza, egy fotó, alkatrész vagy új barátság formájában. Sokan csupán évente egyszer találkoznak, akkor is ezen az eseményen! Ennek fényében mindenki nagyon barátságos és közvetlen volt. Többször is sikerült véletlenül belesétálnom mások képeibe (ugye sokan filmre fotóznak), de vicces mód minden „Hey chap!” felszólítás valahogy egy rövidebb-hosszabb beszélgetésbe fulladt. Kiderült, hogy Budapest elég közismert a szigeten.

 

Sajnos az idő vasfoga igen csak fenyegeti ezt az idilli buszos világot, és meglepő módon nem az acélt rágja. A jelenlévők jelentős része a nyugdíjas korhatárt felülről súrolta már. Volt szerencsém beszélgetni olyanokkal, akik a Keleti pályaudvart még az ott elkanyarodó villamosról azonosították be utolsó látogatásukról. A probléma nem is a kiöregedő réteggel van, hanem a lelkes utánpótlás hiányában. Nálunk egyértelműen korfüggetlen a szerelem, Nagy-Britanniában azonban a fiatalságot valamiért hidegen hagyják ezek a gyönyörű gépek. Csupán elvétve láttam egy-egy kisebb csapatot, akik a 14-22 éves korcsoportba tartoznának. Talán emiatt is tűnhet a rendezvény kicsit túl komolynak a mieinkhez képest. Sajnos ugyan ez a helyzet a busz tulajdonosokkal is, akik sokszor közel egyidősek a gépeikkel és így könnyen belátható, hogy hiába gondoz valaki 5 buszt egy garázsban, ha nem tudja már levezetni velük biztonságosan a 3-4 órás távot.

 

Hazaúton

Mindazonáltal minden kedves Olvasónak szívből tudom ajánlani, ha az élet úgy hozza, egy élmény testközelből megtapasztalni ezt, a mienktől annyi mindenben eltérő buszos kultúrát. Nagyobb események már sokszor évre előre meg vannak hirdetve (Showbus 2019), de gyakorlatilag minden héten vannak kisebb nosztalgia események, melyeken a részvétel teljesen ingyenes. Ráadásul, mint ahogy az ábra is mutatja, elvétve Ikarusok is felbukkanhatnak (lelkes, megbolondított helyieknek köszönhetően egyre nagyobb számban ;-) ) egy-egy rendezvényen. Fotográfus beállítottságúaknak mondhatom, hogy az útvonalak gyönyörű tájakon és autentikus téglaépületek között ívelnek át. A szép időért persze egy fohászt érdemes indulás előtt elmormolni. Akiket pedig inkább az öreg és különleges kötöttpályások mozgatnak meg, hát,

egyértelműen bakancslistára vehető egy hosszabb kiruccanás.

Hálával tartozom vendéglátóimnak a rengeteg élményért és információért, Michael Sherston és David Fricker. A rendezvényen való körbevezetésemet pedig Richard Woodhead vállalta. Természetesen nem utolsó sorban köszönöm a kedves Olvasónak, hogy így utólag is végig kísért ezen a felejthetetlen utazáson.

dsc_5318.jpg

(O ==== O)

A bejegyzés trackback címe:

https://sony872.blog.hu/api/trackback/id/tr314300331

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alkaabus 2018.10.16. 17:38:01

Ajánlom figyelmedbe ezt a katalóniai rendezvényt is:
www.busclassic.org/en/
Erősen fontolgatom, hogy kilátogassak.

aczadam 2018.10.16. 18:23:54

@Alkaabus: Érdekesen hangzok, nagyon gondolkodom rajta én is most. Köszönöm!

matteo14 2018.10.18. 00:12:08

Az önkéntesek mellett mennyire jellemző náluk, hogy maguk a cégek tartanak meg egy-egy buszt nosztalgia céljából?

aczadam 2018.10.18. 08:45:02

@matteo14: Köszönöm a kérdést! A nagyobb cégek (FirstGroup, Stagecoach stb...) támogatnak felújításokat, vagy tartanak is egy kisebb flottát nosztalgia célból. Nyilván ők megtehetik, hogy plusz buszokat szállásolnak el, de a kisebb cégek esetén ez már egy meredekebb kérdés. Én úgy vettem észre, hogy odaát nem véletlenül fog bele valaki a személyszállításba, és ha van hely a telepen, oda rendszerint előbb-utóbb bepottyan egy-egy restaurált busz is. Arról már nem is beszélve, hogy a legtöbb utas (idősebb korosztály) örül, ha néha a megszokott modern gép helyett egy vintage csoda malackodik be a megállóba.

avatar_bwb_sm.png

Üdvözöljük az oldalon! Mi van itt?

Hírek, aktualitások, érdekességek az autóbuszok világából, járműtesztek, formatervezés-elemzések, vélemények, értékelések, utazási beszámolók, történetek... és még sok más, járművekkel & közlekedéssel kapcsolatos téma kül- és belföldről egyaránt.

Általános

Kiegészítene valamit? Hozzászólna? Kérdése van? Felhasználná valamelyik fényképet?

> > > Tudnivalók < < <

Írjon nekünk!

> > > Üzenetküldés < < <

 If you would like to use one or more pictures from the site or just have questions, please contact us
> > > via message < < <

 

Kellemes & hasznos időtöltést kívánunk az oldalon!

© BusWorld blog 2008 – 2018.