Képriport #23 – Tisza Volán Zrt. szegedi üzemlátogatás 2011-ben

k23_tv_cover_copy.JPG

A mára már DAKK Zrt-vé avanzsált közlekedési társaságnál tett 2011-es üzemlátogatás.

Egy Csongrád megyei Farosos körút részeként a Tisza Volán vendégül látta a busz utasait a telephelyén, és egy körbevezetés keretében ismerhettük meg a volán buszainak fenntartására használt létesítményt. Mindeközben pedig éppen Szegeden próbázott az „országjáró” Volvo 7705H, így ezt is meg lehetett tekinteni.

A cég már akkor is foglalkozott autóbuszok teljeskörű felújításával/középjavításával „házilag”. Így például a saját autóbuszparkjuk java részét is – már amelyiket arra alkalmasnak ítélték – így újították fel. Látogatásunkkor éppen a kedvenc típusom egyik darabját vetették alá egy vázig bontásos beavatkozásnak, mely folyamatnak már a kiszerelés fázisában járt az Ikarus 417.14-es. Mivel a két szegedi „új” 417-es nem sokkal azelőtt került át a helyközi üzemhez, így ennek megfelelően kapta új fényezését is. Végül a helyzet ismét fordult, és még utcára kerülése előtt visszakapta a korábbi (helyi járatos) fényezését.

Szombat lévén meglehetősen sok autóbusz éppen munka nélkül „pihent” a telephelyen, ezért az igen változatos járműpark élőben is megtekinthető volt; továbbá remek együttállások adódtak.

tisza_volan_telephely_2.jpg

Rögtön a bejáratnak háttal "a technika": teszten a 7705H.

Belülről a hibrid. A Tisza Volánt végül nem nyerte meg típus.

tisza_volan_telephely_15.jpg

Haladjunk beljebb: hétvégi pihenő a helyi járatos gépeknek, és "400-as szendvics".

tisza_volan_telephely_3.jpg

Ugyanez a sor a másik irányból, így már 200-asok által közrefogott 400-asok. 

tisza_volan_telephely_11.jpg

Kölcsönben szolgáló gázbuszok Debrecenből, szintén hétvégi pihenőn.

tisza_volan_telephely_9.jpg

Fagyálló-utántöltő pont + két CNG-s 260-as. A típus 2019-ben (életkora miatt) várhatóan eltűnik a város utcáiról.

tisza_volan_telephely_28.jpg

A hátsó, nagyobb tárolótér. Ikarus 280, ameddig ellátni. Kiválóan mutatják a telephely lejtését.

tisza_volan_telephely_22.jpg

Egy másik sor, hátulról. Itt (a nagy tárolótéren) helyi + helyközi buszok vegyesen álltak.

tisza_volan_telephely_17.jpg

Bértároló, illetve részben selejtsor, elzárva.

jox-722_3.JPG

Egyik a két használtan vásárolt Volvo 7000A-ból a telephely egyik sarkában.

tisza_volan_telephely_14.jpg

A szekciós kapuk mögött rejlik a diagnosztikai állomás.

tisza_volan_telephely_13.jpg

Kicsivel balra az előzőtől egy Partiscum Buszos C56-os ácsorog.

tisza_volan_telephely_7.jpg

A mosó.
A (fél)emeletes buszuk és a CNG-s buszok miatt ilyen magasra méretezett.

tisza_volan_telephely_29.jpg

A fenntartó üzem melletti, és az irodaház mögötti területen a javításra/karbantartásra váró darabok.

tisza_volan_telephely_33.jpg

Belszolgálati traktor.

tisza_volan_telephely_32.jpg

A javítóüzem bejárata.

tisza_volan_telephely_34.jpg

Kerékcserén a 396-os.

tisza_volan_telephely_46.jpg

Egy fényezés előtti...

tisza_volan_telephely_48.jpg

...és egy fényezés utáni, kiszerelés előtti 256.42-es.

tisza_volan_telephely_42.jpg

"Frissen generálozott Rába D10-es keresi karosszériáját!"

A helyközi fényezésű, kiszerelés alatt álló HHS-636. 

tisza_volan_telephely_52.jpg

Már bent van a Detroit Diesel is az egyik 256.42-esben.

tisza_volan_telephely_54.jpg

Csak úgy: élhajlítók az egyik sarokban.

tisza_volan_telephely.jpg

Az éppen pihenő távolsági flotta: visszaértünk a bejárat mellé.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sony872.blog.hu/api/trackback/id/tr9314287309

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Andy Capp 2018.10.16. 19:46:14

Életkor miatti selejtezés... Még mindig inkább egy 260-as, mint egy ipari hulladék polák Volvo.

avatar_bwb_sm.png

Üdvözöljük az oldalon! Mi van itt?

Hírek, aktualitások, érdekességek az autóbuszok világából, járműtesztek, formatervezés-elemzések, vélemények, értékelések, utazási beszámolók, történetek... és még sok más, járművekkel & közlekedéssel kapcsolatos téma kül- és belföldről egyaránt.

Általános

Kiegészítene valamit? Hozzászólna? Kérdése van? Felhasználná valamelyik fényképet?

> > > Tudnivalók < < <

Írjon nekünk!

> > > Üzenetküldés < < <

 If you would like to use one or more pictures from the site or just have questions, please contact us
> > > via message < < <

 

Kellemes & hasznos időtöltést kívánunk az oldalon!

© BusWorld blog 2008 – 2018.