A rijekai Citarók a BKV-nál

dsc_2023.jpg

Elsőízben került a BKV Zrt. flottájába faceliftes Citaro: 8 darab csuklóssal bővült a járműállománya a cégnek.

A megvásárolt nyolc busz „hányatott” sorsú volt a gyártásuk óta: összesen 10 darab csuklós Citarót rendelt 2008-ban Rijeka városának közlekedési cége (KD Autotrolej d.o.o.), melyek 2009-ben álltak forgalomba. A városban az első generációs változatból is futott már, amikor az újabb széria vásárlása mellett döntöttek, s persze megannyi más helyen is már bizonyított a(z előd) típus.

Ennek ellenére a buszokkal még a garanciális időszak alatt nem várt (és komolyabb) műszaki problémák jelentkeztek. Ilyen volt az AdBlue rendszer csöveinek repedése, kipufogórendszer leszakadása, valamint a főtengely és különböző csapágyak korai kopásával kapcsolatos jelenségek [1]. A hibákat az EvoBus szakemberei is felvételezték a helyszínen, több kísérlet is történt a megoldásukra, azonban ezek nem zárultak sikeresen. A szerződés szerint egyébként a garancia a következőképpen alakult:

  • a busz egészére: 24 hónap;
  • erőforrás: 48 hónap vagy 400 000 km;
  • hajtáslánc további elemei: 24 hónap;
  • vázszerkezet: 6 év.

dsc_2008.jpg

Mivel a felek nem tudtak dűlőre jutni, s a két éves buszok nem hozták a várt mutatókat, ezért 2011. március 16-án peres eljárást indított a közlekedési társaság az EvoBus-szal szemben. A kirendelt szakértő nem tudta egyértelműen megállapítani például a rendellenes (idő előtti) kopásokat. Végül a bíróságon kívül egyeztek meg a felek: a közlekedési társaságot kárpótolta az EvoBus, részint a buszok visszavásárlásával. Egy busz értékét 118 000 €-ban állapították meg, ezen a maradványértéken vásárolta vissza az EvoBus a hibás tizest. Cserébe 10 darab Conecto G-ben állapodtak meg a felek [2], melyek leszállítására 240 nap állt a gyártó rendelkezésére; 2016 decemberében álltak forgalomba a "cserebuszok".

Az új Conecto G-kre a garancia már valamivel szűkebb:

  • a busz egészére: 12 hónap vagy 100 000 km (amelyik hamarabb teljesül),
  • hajtáslánc (motorral): 36 hónap vagy 300 000 km,
  • vázszerkezet: 6 év.

Pénzügyileg a történet:

  • Egy új, Euro VI-os Conecto G: 297 000 €,
  • Az EvoBus által felajánlott kedvezmény az új Conecto G-k darabjára: 14 000 €,
  • A kárpótlás összege visszavásárolt buszonként: 37 000 €,
  • A Citaro G-k darabonkénti visszavásárlási értéke: 118 000 €,
  • Fizetendő összeg egy új Conecto G-ért így: 127 800 €.

A visszavásárolt buszok Ulmba kerültek, ahol 2 darabot teljesen szétszedtek további vizsgálatok céljából, míg 8 darab eladósorba került átalakításokat követően. Ezt a 8 példányt vásárolta meg az Inter Tan-Ker Zrt. 2017-ben [3], a Debrecenben megnövekedett napi buszkiadások lefedésére [4].

citaro_hr_itk_bkv.jpg

Debrecenben az ITK telephelyén, épp feladat nélkül.

2017 végén megjelent egy használtbusz beszerzésére irányuló tender a BKV részéről, melynek kritériumai megfeleltek az említett 8 buszra. Debrecenben először (és utoljára) 2018 februárjában közlekedtek a buszok, trolipótlóként néhány nap erejéig. A buszok végül a BKV Zrt-hez kerültek, 2018 áprilisában már égkékre fényezve bukkant fel egy-két darab az Óbudai autóbuszgarázsban, s az első forgalmi napjuk szeptember 3-án volt.

A kilenc éves buszok esetén a legérdekesebb részről nem találtam bővebb információt: az Ulmban végzett átalakításokról. Maga a Citaro márkanév és az általa fémjelzett minőség (+ az eladott mennyiség) alapján nem valószínű, hogy a gyártói javítást követően ismét a korábban felmerült hibák jelentkeznének.

Az utasterüket illetően egy-két érdekesebb részlet:

  • a harmadik ajtóval szemközt nincs állóhely, ez ebben a formában nem ideális, és a honosításba beleférhetett volna ennek a 6 ülésnek a kiszedése + a jármű újravizsgáztatása,

dsc_2017.jpg

Az állófelületet helye. Lenne.

  • a fekvőmotor és segédberendezései miatt hasonlóan szokatlanul van elhelyezve hátul két páros ülés, mint az Euro VI-os Lion's City-kben,

dsc_2006.jpg

  • a belső utastájékoztató monitorok nem a mennyezethez közel, hanem szemmagasságban lettek felszerelve.

dsc_2013.jpg

 

És a külső megjelenéssel kapcsolatban: a folyadékkristályos utastájékoztató kijelzők olvashatósága (napfényben) kritikán aluli (lásd a borítóképet is).

dsc_2009.jpg

A (relatív) fiatal mivoltuk miatt a beszerzés jobb, mint pl. újabb, 15-18 éves svájci Citarók megvásárlása, viszont továbbra is új busz kell Budapestre/a BKV-nak. Az átmeneti megoldásként megálmodott (és annak valóban kiválóan ideális) használtbusz-vásárlás mostmár korántsem átmeneti, illetve mindenképpen egy hosszabb átmeneti időszak. (Az elsőként, 2009-ben vásárolt Van Hool AG318-asok egy-két kivétellel, de azóta is futnak.) 

 

Források:

[1] A KD Autotrolej d.o.o. igazgatótanácsának határozata az ügyben (horvát nyelven; PDF, 312 kB)

[2] Marinko GlavanAutotrolej pobijedio Mercedes: Riječki prijevoznik uspješno okončao višegodišnji sudski spor ("Az Autotrolej legyőzte a Mercedest: a rijekai cég többéves pereskedés után nyert"; novilist.hr, közzétéve: 2016. december 2., hozzáférés: 2018. május 6.)

[3] IHO – Csuklós Mercikkel erősítenek Debrecenben (közzétéve: 2017. április 16., hozzáférés: 2018. május 6.)

[4] Laczkó KornélMűszaki problémák miatt visszavásárolt használt buszok kerültek a DKV-hez (vagy.hu – Új Folyam, közzétéve: 2017. április 16., hozzáférés: 2018. május 6.)

A bejegyzés trackback címe:

https://sony872.blog.hu/api/trackback/id/tr613894984

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alkaabus 2018.09.15. 13:19:03

"A városban az első generációs változatból is futott már, amikor az újabb széria vásárlása mellett döntöttek"

2007-ben már vásároltak a faceliftelt szériából csuklósokat, azokkal semmi baj nem volt, a mai napig is közlekednek.

Alkaabus 2018.09.15. 13:20:08

2007-ben már vásároltak a faceliftelt szériából csuklósokat, azokkal nem volt semmi baj, a mai napig is közlekednek.

Aron_son 2018.09.15. 14:57:32

@Alkaabus: Ezekről valamit tudnál linkelni (egy hír, képek, hasonló) valamit? Mert a 714-723-as azonosítójú C1G II-eseken felül én nem találtam mást/többet (csak sima C1G-ket). 715, 716 "kuka", a többi került a BKV-hoz.
Illetve azok a 2007-esek (feltételezem) még nem AdBlue-rendszerűek...vagy?

Eurobus Online 2018.09.15. 18:41:31

Fura, nekem pl. a külső kijelzői nagyon tetszenek. Élőben olyan Vultron/Buse hatást kelt messziről.
Van akinek zöld színvilág jobban bejön.

Eurobus Online 2018.09.15. 18:52:31

Jah még egy gondolat, az "eltolt" ülésekhez. Ugye nagyonsok helyen azt nemszeretem dolognak állítják be, s sírnak érte. Amúgy van kifejezetten egy réteg, aki szereti. Ha nem nézzük a műszaki okokat, az az elónye még, hogy "nem ülnek rád", kevésbé dörgölódik hozzád vmi nemkívánatos utastárs, stb.

Ugye ez a női szemmel érvelés. S igazuk is van. :)

Alkaabus 2018.09.16. 01:25:24

@Alkaabus: Pardon...
fotobus.msk.ru/photo/165320/
...való igaz, ezek még nem faceliftesek, a 2007-es évjárat ellenére sem (én azt hittem, 2006-ban már megtörtént a váltás, ezek szerint még nem).
De ettől még igaz, hogy a 716 és a 720 volt a két selejt.

Aron_son 2018.09.18. 19:45:25

@Eurobus Online: A női szemmel érveléssel egyetértek. Tényleg jobb ilyen szempontból. Én egyébként nem sopánkodok miatta, unortodox, de funkcióját betölti.
A kijelző esetén nem a színvilággal van bajom, hanem a láthatósággal. A zöldet én is jobban szeretem/szerettem (BUSE), de ebben az esetben ez nagyon gyenge. Más technológia, mint a Volvók régi BUSE kijelzői.

Aron_son 2018.09.18. 19:46:00

@Alkaabus: Én is azt hittem, hogy 2007-ben már csak az új készült; meglepő valóban. A két selejt pontosítását köszönöm!

avatar_bwb_sm.png

Üdvözöljük az oldalon! Mi van itt?

Hírek, aktualitások, érdekességek az autóbuszok világából, járműtesztek, formatervezés-elemzések, vélemények, értékelések, utazási beszámolók, történetek... és még sok más, járművekkel & közlekedéssel kapcsolatos téma kül- és belföldről egyaránt.

Általános

Kiegészítene valamit? Hozzászólna? Kérdése van? Felhasználná valamelyik fényképet?

> > > Tudnivalók < < <

Írjon nekünk!

> > > Üzenetküldés < < <

 If you would like to use one or more pictures from the site or just have questions, please contact us
> > > via message < < <

 

Kellemes & hasznos időtöltést kívánunk az oldalon!

© BusWorld blog 2008 – 2018.

 

A tizes olvasói toplista