Kísérleti Ikarus 280T-k

Néhány korabeli „prospektus fotó” az elsőként elkészült Ganz-Ikarus 280-asról és a Kiepe elektronikás kísérleti példányról.

A Ganz Villamossági Zrt. egyik költözésekor a selejtezett tárgyak között heverő képek az elmúlt években vándoroltak kézről-kézre, míg végül kikötöttek nálam. Az internet nem bővelkedik képekben a kísérleti 280-as trolikról, és az alábbi fotókat eddig még nem láttam közkinccsé téve. A képek készítőjét nem tudtam kideríteni, de amennyiben Ön sajátjának érzi valamelyiket, jelezze!

Az első szereplő az első Ganz elektronikás troli 1980-ból, vélhetően a képek is abban az évben készülhettek. Az elsőn egyből a PR legjavába: hosszú évekig bevett hely volt az Ikarusok fotózására. A háttérben némi dízeles referencia szaladgál…

gvm280_001.jpg

Már-már pirosba hajló narancssárga troli PR-fotózása. A nagy látószögű objektív tettenérhető: lásd a jobb szélen a háromágú villanypózna hajlását és a jobb felső sarokban behajló lámpatesteket. A 39 kW-os benzinmotorjának (!) köszönhetően önerőből állhatott be a térre.

A második és harmadik kép feltételezem a Kőbányai garázsban készült, látszólag éppen egy mérést végezhettek vele. (Lásd a vezetéket az első ablak és az 'A' tengely között.)

gvm280m.jpg

Egy szögből...

gvm280m_2.jpg

...és néhány lépéssel balra.

Ez a darab végül 1984 – 1992 között Szegeden futott. 1996-ban úgy volt, hogy elbontották, azonban 2011-ben megtalálták Szeged környékén egy mezőn.

A második a T4-es, később szintén Szegeden futott fehér-piros példány 1979-ből, Kiepe elektronikával. 1984-ig közlekedett a városban, majd 1992-ben szétvágták. Bővebben itt olvashat róla.

280t4.jpg

A BNV főbejáratánál a 280.T4-es, 1979-ben vagy 1980-ban.

A bejegyzés trackback címe:

https://sony872.blog.hu/api/trackback/id/tr1613504319

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nemeza 2017.12.16. 13:32:55

utolsó kép: valami tóról van szó, mert látszik a szökőkút keltette hullámzás

Aron_son 2017.12.16. 14:10:15

@nemeza: Köszi a tippet, már jelezték, hogy a BNV főbejáratánál készült a kép.

avatar_bwb_sm.png

Üdvözöljük az oldalon! Mi van itt?

Hírek, aktualitások, érdekességek az autóbuszok világából, járműtesztek, formatervezés-elemzések, vélemények, értékelések, utazási beszámolók, műszaki cikkek, történetek... és még sok más, járművekkel & közlekedéssel kapcsolatos téma kül- és belföldről egyaránt.

Általános

Kiegészítene valamit? Hozzászólna?
Kérdése van?

> > > Tudnivalók & moderáció < < <

Írjon nekünk!

> > > Üzenetküldés < < <

 If you have any questions feel free to contact us
> > > via message < < <

 

Kellemes & hasznos időtöltést kívánunk az oldalon!

© BusWorld blog 2008 – 2019.