Komló helyi járat

borito.jpg

Ezúttal a komlói járás fővárosának helyi járata kerül prezentálásra. A város a rendszerváltásig szénbányászatáról volt ismert, és a mai napig magán viseli ennek az üzemnek a bélyegeit, elsősorban utcanevek formájában, illetve felhagyott gyártelepekkel.

Ismét kellemes derülésre adott alapot a megállók böngészése közben azok elnevezésbeli lemaradottsága a város valódi utcaneveihez képest: Sallai utca 18., amely vélhetően nem tegnap óta már Jó Szerencsét utca 18. néven fut, de hasonlóan igaz ez a rögtön mellette elhelyezkedő Fürst utcára is, ami Bányász utca. Értem, hogy „mindenki így ismeri” évtizedek óta, de talán lehetne követni „a kor újításait”. Az országos szinten elmaradhatatlan egyszavas, helyi „szakzsargonos” megállónevek is megtalálhatóak a hálózaton (pl. Tröszt – ezt még relatíve egyszerű volt megfejteni, hogy hol helyezkedik el).

viteldijak.png

A díjszabás a járatokon (forrás, PDF).

Szintén érdekes tapasztalat volt, hogy egyes menetrendek PDF-fájljainál az érvényesség 1995. májustól kezdődő, míg a fájlon belül már 2016. május. A KK-s honlapok pedig külön megérnének egy kis elemzést, hogy hogyan néznek ki és mit "kínálnak". Vagy ez csak valami bug a rendszerben...?

ervenyesseg.png

Hiba a Mátrixban a helyi KK-nál (forrás).

A helyi járatot az idők kezdete óta a DDKK Zrt. (illetve azonbelül a Pannon Volán, valamint jogelődje) látja el. A Mecsek jelenléte következtében a város meglehetősen tagolt, kacskaringós utak jellemzik, itt-ott csak egy-egy domborzati elem miatt szükséges + egy járat. Ezt kihasználván van olyan járat (pl. 8-as, 15-ös), amely körjáratként üzemel. Meglehetősen jól feltárják a települést, talán néha túlságosan is (lásd 12-es járat, 3 megállójával és pár perces menetidejével a buszállomástól alig néhány percre elhelyezkedő kórházhoz megy). A számozás nagyjából következetes, az első karaktert követő második általában valamiféle rövidített/betétjáratra utal (vannak persze kivételek, az 1-esnek nem sok köze van a 1x-es járatokhoz vonalvezetésben, valamint a 113-as számadás indokoltságát sem tudtam megfejteni). Így van összesen 18 járat, melyek között van kifejezett iskolabusz is (78B, napi egyetlen indulással, amely a 7-es és a 8-as egyvelegeként reggel csinál egy gyűjtőkört Körtvélyesről indulva), illetve temetői járat (9-es), és a már említett kórház busz (12). A járatok többsége (majdnem mind) az autóbusz-állomásról indul, kivétel például a 78B.

Az egyes viszonylatok térképen alább tekinthetőek meg. További adalék, hogy az utcanézet hiányában sok esetben csak blöff alapon kerültek elhelyezésre a pontok, így tévedések előfordulhatnak. A 12-es esetében pedig a kórházi szűk úton nem tudom (helyismeret hiányában), hogy hol fordulhat meg, erről ezért nincsen térkép a korház területén belül fordul meg. (És egy ekkora város esetén furcsállom, hogy nincsen térképes megjelenítése a járatoknak a szolgáltató honlapján.) A piros közepű pöttyök a végállomást jelölik minden esetben.

113.png

A 113-as járat útvonala. A térképalap minden esetben: Google Maps.

Nagyvonalakban az egyes átfedések (ezekről nincs külön térképes megjelenítés, összerakható azokból + a menetrendből, amelyekről van):

  • 5: a 15-ös rövidített változata, a Kökönyösre való betérés kimarad;
  • 7: a 6-ossal szinte egyező járat, azonban Mecsekfalut nem járja be olyan alaposan;
  • 78B: iskolabusz, 7-es és 8-as egyvelege;
  • 8A/8B: a 8-as rövidített változatai, a kettő aljárat esetében a körüljárási irány különböző;
  • 13: a 15-ös rövidített változata, itt a Dávidföldre való betérés marad ki.

A járműparkot a Pannon Volán komlói üzemegységéből biztosítják, melyből egyes buszok csak a helyi járaton dolgoznak, néhány pedig helyközibe is beugrik. Manapság Ikarus 260, VDL Ambassador 200 és Autosan H7-20 midibuszok alkotják, korábban egy Conecto is dolgozott a vonalakon. Az Autosan-okat 2009 tavaszán vásárolták, addig a 260-asok, a két O345-ös, valamint a 2006-ban használtan vásárolt két Mercedes-Benz O405NÜ2 dolgozott a viszonylatokon.

Az Autosan-ok eredetileg egy igényvezérelt projekt keretében dolgoztak volna Szigetvár térségében, ami végül nem jött létre. Erről bővebben itt lehet olvasni (PPT).

komlo_autall_2015_2.jpg

Talán a komlói járműpark a teljes cégen belül a legváltozatosabb, ezt minden látogatásom alkalmával tapasztaltam. Lásd a fenti, 2015-ös képet, vagy...

komlo_autall_2013.jpg

...ezt a 2013-ast. 

Néhány rangidős darab + a Conecto.

A VDL-ekből 2014-ben szereztek be 8 darabot, ezek egy kivételével mind a helyi üzemnél szolgálnak, esetenként helyközi járatokra is beugranak. A 260-asok közül néhány rangidős darabot selejteztek pár éve, viszont helyüket pótolták Somogy megyéből átvett három darabbal 2015-ben – továbbszínesítve a járműparkot (szószerint), ugyanis a Kapos Volán színeiben közlekedtek, mostanra pedig telizöldre (a világosabb árnyalatúra) átfényezték őket.

VDL-ek és egy Autosan H7-20.

fkb-553_1.jpg

A Kapos Volántól átcsoportosított, helyközi kialakítású 260-as az 1-es járaton, Zobák akna felé. A VDL-ekben működnek a kijelzők (és használják is), az "öregekben" pedig maradt a jól bevált A4-es lap a formátum.

bpe-900.jpg

A három Kapososból egy másik az autóbusz-állomáson tölti éppen pihenőjét 2015. júliusában.

aij-002_es_job-434.jpg

A harmadik ex. Kaposos. Ha valakinek azt mondom 2014-ben, hogy Pannonos és Kaposos 260-as lehet majd látni/fényképezni  2015-ben egymás mellett, biztosan kiröhög. Azóta egyébként a sötétzöld részt ezen, és még egyiken lefényezték a világosabb zöldre, szóval mostanság egyszínben futnak.

job-434_2.jpg

JOB-434 kapaszkodik fel a Pécsi úton, útban Sikonda felé.

komloi_hangulatkep.jpg

Komlói életkép, délutáni csúcsidő a Trösztnél.

job-451.jpg

Egy másik felkapaszkodó, ezúttal a 13-as járaton, Kökönyös felé.

A bejegyzés trackback címe:

https://sony872.blog.hu/api/trackback/id/tr4712385883

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Snake 2017.05.18. 23:19:55

"Az Autosan-okat 2008-ban vásárolták, addig kizárólag 260-as és az egyke O345-ös dolgozott a vonalakon."

O345-ösből kettő van: IIP-775 és IIP-776

Ezen kívül 2008 előtt (2006 elején) érkezett a két használt O405NÜ2 is, JYH-244 (MIY-318) és KDT-832 (MIF-221) rendszámmal.

Az Autosanokat pedig 2009 tavaszán vásárolták.
Apró érdekesség, hogy az Autosanok eredetileg Szigetvár térségében dolgoztak volna igényvezérelt formában, de végül nem indult be a projekt:
kitt.uni-obuda.hu/mmaws/2008/eloadasok/2-szekcio/horvath-balazs.ppt

Aron_son 2017.05.19. 16:00:30

@Snake: @Eurobus Online: Köszönöm mindkettőtöknek, javítom a napokban.

FOMA 2017.05.25. 22:37:20

A 12-es a kórház területén belül fordul meg.

avatar_bwb_sm.png

Üdvözöljük az oldalon! / Welcome on the blog!

Hírek, aktualitások, érdekességek az autóbuszok világából, járműtesztek, formatervezés-elemzések, vélemények, értékelések, utazási beszámolók, műszaki cikkek, történetek... és még sok más, járművekkel & közlekedéssel kapcsolatos téma kül- és belföldről egyaránt.

/\/\/\

News, rarely known things about buses, testrides & testdrives, industrial design, reviews, opinions, technical articles, stories...and many other topics related to buses & transportation from Hungary and Europe.

Általános / General

Kiegészítene valamit? Hozzászólna?
Kérdése van?

> > > Tudnivalók & moderáció < < <

Ha tetszett egy cikk, vagy ha éppen nem, esetleg kérdése lenne...
Írjon nekünk!

> > > Üzenetküldés < < <

 If you have any response or questions feel free to contact us
> > > via message < < <

 

Kellemes & hasznos időtöltést kívánunk az oldalon!

© BusWorld blog 2008 – 2020.