Korszerűsített KCSV-7-esek
Másodjára modernizált Ipari csuklósok

nyito.jpg

A CAF-ok beszerzése előtt belengetett selejtezési hullám elmaradt (néhány Ipari azért kihullott a sorból ugyan), így a „kirakat villamosvonal” velejét adó KCSV-k között is elkezdődött egy (szükségszerű) modernizálási hullám.

Az „Ipari csuklósokat” két sorozatban, 1967-1978 között vette át (két felvonásban) a BKV Zrt. A járművek már a gyártásuk pillanatában sem számítottak kiemelkedően korszerűnek (összehasonlításképpen: a hetvenes évekbeli Düwag TW6000-es már számítógép-vezérelt volt, míg ezekben a kontaktorok csattogtak a lábak alatt 1975-ben). Sok idő kellett elteljen, mire végre az olyan alapvető hiányosságaikat (is) – mint az utastéri fűtés – orvosolják (ezt a '90-es évek elején kezdték el beépíteni). Az ezredforduló előtt végül 30 darabot a 150-es állományból teljes újjáépítésnek vetettek alá a Ganz-Hunslet-nél, egészen pontosan 1996-1999 között. (Melyet megelőzött egy egyedi darab még a ’90-es évek elején – 1303.)

Modernizált hajtás, számítógépes felügyelet, új ajtóvezérlés, új fékezési metódus, féküzemi visszatáplálás a hálózatba – nagyvonalakban ilyen újdonságokkal tuningolták az ICS-ket (részletes bemutatásuk itt olvasható). Mindez már közel húsz éve történt, így időszerű volt ismét valamiféle beavatkozás. És ha buszokon lehet sötétített üvegezés, valamint külső fényezéshez illeszkedő beltéri színek, akkor villamoson miért ne? Valamelyik e témában tevékenykedő döntéshozó olvashatta ezt a bejegyzést.

Így 2016. tavaszán kigördült az első két, ismét felújított (vagy korszerűsített) KCSV-7-es. Amíg a budai oldalon is rendszeres vendégek voltak (a "régi" 17-es szanálásáig), addig napiszinten követhettem az „életük” alakulását: például 2010-ben kapták meg az ún. „varázsgombot” kívülre, mint ajtónyitó, mert a Krönert-kapcsolókat nem győzték Ferencvárosban cserélni egy-egy hevesebben ajtót nyitni akaró utas után. A különböző szintű előírt beavatkozások alkalmával egyre inkább azt lehetett érezni, hogy nem igazán számolnak már a típussal, mert legtöbbször csak szükséges dolgokat javították, egyiknek-másiknak ordítóan lelakott utastere volt már – ezért is lepett meg, hogy készítenek ilyen, a buszokhoz hasonló esztétikai tuningot egy-egy darabon, 2015/2016-ban. (Bár gondolom, egyúttal a beltartalommal is kezdtek valamit, hiszen az olasz gyártmányú szaggatókkal elég sok meghibásodás adódott az elmúlt két évtizedben.)

Ezzel a megújult kinézettel egy jónéhány évig még vállalható villamosokká váltak – nem tudom, hogy az elkészült két darabon kívül továbbiak is vannak-e tervben. Bár sosem fogom tudni megkedvelni azokat az extra keskeny lépcsőket, amikkel szerelték ezeket anno, nem beszélve a pattogó utaskomfortról, amely élményt csak tovább fokozta az (egykori) 17-es villamos hullámos vágányzata.

 

Forrás: villamosok.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://sony872.blog.hu/api/trackback/id/tr988780818

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

avatar_bwb_sm.png

Üdvözöljük az oldalon! Mi van itt?

Hírek, aktualitások, érdekességek az autóbuszok világából, járműtesztek, formatervezés-elemzések, vélemények, értékelések, utazási beszámolók, történetek... és még sok más, járművekkel & közlekedéssel kapcsolatos téma kül- és belföldről egyaránt.

Általános

Kiegészítene valamit? Hozzászólna? Kérdése van? Felhasználná valamelyik fényképet?

> > > Tudnivalók & moderáció < < <

Írjon nekünk!

> > > Üzenetküldés < < <

 If you would like to use one or more pictures from the site or just have questions, please contact us
> > > via message < < <

 

Kellemes & hasznos időtöltést kívánunk az oldalon!

© BusWorld blog 2008 – 2019.