Busexpo 2016

nyito.jpg

Hazánk legnevesebb, és legátfogóbb buszos rendezvénye idén is megrendezésre került Zsámbékon, a Driving Camp területén, ahol az előző évekhez képest idén rekordmennyiségű kiállító és résztvevő tette tiszteletét. Többnyire fényképes beszámoló, egy kis szubjektív szövegezéssel itt-ott.

A rendezvény maga nem csak és kizárólag az új buszok mustrájáról szól, mindeközben a Személyszállítási Konferenciát is itt rendezik meg évente, illetve az országból számos veterán busz (és személyautó) és bemutatásra kerül illetve megtekinthető. A kiállítók közül néhányan úgy döntöttek idén (is), hogy egy-egy darabjuk statikus bemutató része, míg egy másik akár vezethető a tanpályán (megfelelő képesítés ellenében) illetve utasként kipróbálható. Idén ilyen volt egy Volvo 9700-as, egy Solaris Urbino III-as, egy Modulo M108d, egy Modulo C68E és egy Setra S 418 LE Business Class. Meglepően sok külföldi gyár képviseltette magát, annak ellenére, hogy valamennyire úgy vélem ők is képben vannak azzal, hogy hosszú évekig nem volt beszerzés hazánkban, ami talán most kezd beindulni, például a DAKK Zrt.-nél, illetve a Volánbusz Zrt. is kiírta a pályázatát 100 új buszra.

Az egyes gyártók standjai/kiállított gépei - "részesítsük előnyben a hazai terméket" mottóval - először a magyar gyártók termékeivel kezdve a bemutatást.

MABI-Bus - EvoPro és a Modulo család különféle-fajta tagjai

Amiért leginkább vártam talán az egész rendezvény - hazai vonatkozásban - az a Modulo M168d bemutatása volt. Csalódottan elfogadtam a helyszínre érkezvén, hogy tesztkört nem fog futni, mitöbb, leghátul "eldugva" volt megtekinthető. Hivatalosan hétfő óta a BKV Zrt-nél van teszten az 5-ösön, gyakorlatilag pedig még nem, talán a következő napokban beáll munkába. És hétvégén terveim szerint dinamikus tesztnek is alávetem egy utazás keretében. Elsőre meglehetősen jó alapnak tűnik a busz, remélem, lesz ideje és módja kiforrni. A műszakiak bemutatásával nem bajlódok, ennyire korrekt és részletes műszaki bemutatást még sosem láttam publikálva, mint ami felkerült a BKV Zrt. honlapjára néhány napja.

Ezenfelül egy M108d körözött a pályán egy C68E-vel, míg egy másik C68E statikus darabként állt a főépület mellett.

Molitus-Rába S91

Az első Euro VI-os normákat teljesítő S91-est az Automotive Hungary és a németországi tesztköre után ismét bemutatásra került, mostmár nem lenne rossz, ha idehaza is futna néhány "tiszteletkört" valamelyik buszos társaságnál. A fényezése alapján mondjuk a BKV-nál.

molitus.jpg

Kravtex-Kühne

A Credo gyártmányok közül idén ténylegesen bemutatták az Optinell 10-et (melyet már régóta beharangoztak, hogy lesz, csak többször eltolódott a bemutató időpontja), s ezzel betömték a gyártmánypalettán sokáig "üresen tátongó" rést, mely az IC/LC 9,5-es gyártásának abbahagyása okozott. Ezenfelül egy zöld Econell CiTY^3, és egy Inovell 12 érkezett a mustrára részükről.

Optinell 10 galéria

Hunnoid

A duplacsuklós midibusz "szörnyecskét" ismét elhozta a százhalombattai cég, melyhez mostmár egy érvelő táblácska is társult, hogy miért járok jobban, ha ilyet veszek egy 12 méteres, hagyományos városi buszhoz képest. Az érvelésük engem mondjuk nem győzött meg, de mindenki döntse el maga. Utastér fotókat itt talál róla, akit érdekelne. 

 hunnoid_2.jpg

hunnoid_1.jpg

* * * 

Solaris

Még titkon sem reméltem, hogy elhozzák a negyedik generációs, tavaly bemutatott új gépüket, de szerencsére így tettek. A busz külsőre sokkal többet változott, mint belsőre, noha ezzel véletlenül sem leszólni akarom, mert megjelenésre mindenképpen ígéretes darabnak tűnik - csak remélni merem, hogy egyszer itthon is vásárol egy (vagy több) cég. 

Emellett pedig (részben a ZF égisze alatt) hoztak egy Urbino III-ast, helyközi kivitelben. Ez a busz még mindig gyönyörű, főleg ebben a minimalista színösszeállításban.

solaris.jpg

Volvo

A Volvo valamiért nem dobta be a világújdonságát (a full electric 7900-ast), amit sajnáltam is. Ehelyett az idehaza már ismert és használt 7900-as hibridből hozott egy lengyel demódarabot, valamint egy háromtengelyes 9900-ast tett ki közszemlére. És egy 9700-as körözött a pályán.

Scania

Mindössze egy busszal, egy Szegedről kölcsönkért OmniCity-vel képviseltette magát. De legalább meg tudtam nézni belülről végre.

EvoBus

Egy kalap alatt tudva a "német nagyokat": a Mercedes részéről a 10 000-ik legyártott Travego érkezett, míg a Setra a tavaly országos körutat bejárt S 515 HD-t tette ki, illetve amint írtam már, egy idehaza még kevésbé ismert, helyközi LE buszát lehetett kipróbálni a tesztpályán. Igazi élmény a gép, de nem tudom, hogy idehaza erre van-e (lenne-e) keret. Persze, ha nem elsősorban a beszerzési ár számítana a tenderek többségén, akkor lenne - megbízhatóságban és minőségben még mindig kiemelkedő a Setra.

És a félúton a nosztalgia gépek és az új buszok között ácsorgott egy BKV-s Conecto is.

mercedes.jpg

MAN

A másik nagy német nem vitte túlzásba a dolgokat, és egy-két különccel is felvonult: az idei illetve tavalyi év nagy hazai eladásaiból egyet-egyet kölcsönkért, így érkezett egy kaposvári szóló, egy VT-Arriva-s szóló és egy miskolci csuklós - közéjük ékelődve egy-egy nyergesvontatóval.

VDL

A VDL városi kivitelben még csak használtan tudta megvetni a lábát idehaza (az Ambassador 200-assal - Citea elődje), de bízom benne, hogy előbb-utóbb felfigyelnek a Citea-ra is az üzemeltetők. Hasonlatos a gyár a Kravtex-hez: ez is kicsit ilyen "manufaktúra-jellegű" üzem, mégis Hollandiában és a környező országokban tucatjával vásárolják a városi buszaikat. Mitöbb, idén januártól Kölnben egy viszonylatot (133) csak csuklós elektromos VDL-lel adnak ki.

Távolsági kivitelben a Bova nem ismeretlen dolog már újonnan sem, hiszen nem rég a Fehérvár Travel újított be ilyen(ek)et.

Iveco - Danube Truck (Irisbus)

Az olasz-francia kooperáció az idei Év Buszával (Irisbus Magelys) és egy városi kialakítású Crossway-jel, valamint egy alvázas Iveco-val (Feniksbus) jelent meg az eseményen. Eddig idehaza nem sok eladott busszal büszkélkedhetnek, bár most használtan megszállták az országot a Crossway-ek

Isuzu

Itthon már eladást is elkönyvelhettek, tavaly vásárolt a DAKK Zrt. 5 darabot a Citibus-ból helyi járatokra (és a Volánbusz Zrt. egy darab Turquise-t). És 2012-ben egy darab végigjárt számos vidéki települést bemutató-jelleggel.

 

 * * *

Végül, de semmiképpen sem utolsósorban a veterángépek. Új debütáló idén is volt, ezúttal a Béke Tóni művek által egy példásan újraépített Ikarus 256-os volt tárva-nyitva kiállítva. Valamint szintén újdonság volt a Zala Volán  (vagy már ÉNyKK Zrt.) által felújított Robur LO3000-es is. 

Béke Tóniék által felújított 256-os

A bejegyzés trackback címe:

https://sony872.blog.hu/api/trackback/id/tr888645958

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alkaabus 2016.04.20. 19:39:35

A Volvónál a fehér háromtengelyes az 9900, nem 9700.

Aron_son 2016.04.20. 19:45:46

@Alkaabus: Nem értek én ehhez....

Fekete Dániel . · http://csakaszepre.blog.hu 2016.04.21. 18:53:21

Koszonet ismet a kepekert es a beszamoloert!

avatar_bwb_sm.png

Üdvözöljük az oldalon! Mi van itt?

Hírek, aktualitások, érdekességek az autóbuszok világából, járműtesztek, formatervezés-elemzések, vélemények, értékelések, utazási beszámolók, műszaki cikkek, történetek... és még sok más, járművekkel & közlekedéssel kapcsolatos téma kül- és belföldről egyaránt.

Általános

Kiegészítene valamit? Hozzászólna?
Kérdése van?

> > > Tudnivalók & moderáció < < <

Írjon nekünk!

> > > Üzenetküldés < < <

 If you have any questions feel free to contact us
> > > via message < < <

 

Kellemes & hasznos időtöltést kívánunk az oldalon!

© BusWorld blog 2008 – 2019.