2017. júl 19.

Brüsszel

írta: Aron_son
Brüsszel

dsc_0166.jpg

Egy rövid látogatás Belgium és Flandria fővárosában, mely egyben Európa központjának is tekinthető. Ezen központi szerepe ellenére kissé csalódás élőben szembesülni a város koszos utcáival és leharcolt külsejű buszaival.

Titulusaiból fakadóan magasra helyeztem az igényességi lécet a várossal kapcsolatban, s honnan máshonnan lehetne a legnagyobbat esni, mint magasról…? (Ez azért is lehetett, mert aránylag keveset jártam Belgiumban.)

Területe (Brüsszel régiónak, nem tisztán a városnak) 161 km2, lakossága 1,183 millió fő. (Összevetésként: a magyar Főváros 525 km2-en fekszik el és 1,759 millió lakossal "üzemel".) A sokadik nyugati város, amely érezhetően helyhiánnyal küzd, és enyhén túlnépesedett. Utóbbi nem is lenne gond, csak az utcákon sétálva nem a zökkenőmentes egymás mellett élés tapasztalható a rengeteg kultúra találkozásában. A város utcái tele vannak eldobott hulladékokkal, és úgy általánosságban nem kiemelkedő a köztisztaság.

Sajnos közérdeklődésű látványosságban sem büszkélkedik, a Manneken Pis a vélekedésekkel ellentétben egy rendkívül kisméretű szoborka, amit ha körbeállnak a turisták, látni sem lehet. Ami inkább megnézésre érdemes, az az Európai Parlament épületegyüttese (Parlamentarium), illetve a királyi palota (Palais de Bruxelles). A város egyvelege a franciás és a flamand kultúrának, ez leginkább az építészetében köszön vissza.

dsc_0201.jpg

Franciás ház a háttérben, C2G az előtérben – Avenue Jean Volders.

A rövidke bevezetőben említett kulturáltság hiánya a járműveken is részlegesen visszaköszön: a buszos részlegnél mintegy kötelező kellék a karosszériasérülés, enélkül talán ki sem engedik reggel a telephelyről őket. Az iróniát félretolva: nem volt olyan busz, amelyiken legalább egy több méteres, mély horzsolás nem volt. De több, C2-es Citaro (2014-ben vásároltak 172 darabot) is törött lámpabúrával közlekedett. Ez valahol betudható a „franciás” közlekedési kultúrának is: ott „egy kis súrlódásért” nem gyakori, hogy betétlapot cserélnének a sofőrök. 

"Használat nyomai" a buszokon.

A buszflotta túlnyomóan Mercedes, azonbelül is csuklós faceliftes Citaro (ezek 2006 – 2007-es illetve 2008 – 2009-es évjáratúak), valamint C2 és C2G. Szólóból még jellemző darab a kétajtós Van Hool newA330 és a midi változata, a newA308. Jövőre várhatók nagyobb átalakulások a járműparkban, ugyanis 235 darab hibridet (145 csuklós és 90 darab szóló) buszt kíván beszerezni a közlekedést lebonyolító STIB-MIVB cég. (Csak tippelem, de várhatóan a faceliftes C1G-ket vonják ki a forgalomból.) A tetemes mennyiség miatt meg is futtatják a gyártók típusait: 2017 augusztusában egy Iveco Urbanway, egy Solaris Urbino 12 és egy Volvo 7900 hibrid közlekedik a belvárost átszelő 64-es viszonylaton. 2030-ig a teljes flottát elektromos buszra kívánják cserélni az előzetes tervek szerint.

dsc_0188.jpg

Ritkán állnak meg a tábla vonalában az egyes megállókban, több helyen is van felfestés az úttesten, hogy hol áll majd meg.

dsc_0171.jpg

Kétféle élő utastájékoztatási kijelzővel találkoztam: ez a régebbi, monokróm folyadékkristályos...

dsc_0151.jpg

...és ez a TFT-monitoros.

A villamosokat ezúttal is meghagyom annak, aki ebben jártasabb, így ezekről néhány fénykép csupán, rövid kommentárral. Részletesebben erről a közlekedési formáról itt.

Egy dolgot viszont nem láttam Hamster bőséges és kimerítő beszámolóiban, az alábbi képen megtekinthető biztonsági, kiékelő (?) szerkezetet. Egy biztosan van belőle, a Palais de Justice téri villamos-végállomáson.

dsc_0126.jpg

Távolabbról...

dsc_0119w.jpg

...és egy "makró" a szerkezetről.

A helyhiány további közvetett bizonyítéka, hogy temérdek alagút (közúti, gyorsvasúti, villamos) szeli át a várost. A már emlegetett Európai Parlamentnél is például van egy gyorsvasúti megálló (Bruxelles – Luxembourg, utóbbi a tér neve itt, Place du Luxembourg). És persze metró is:

dsc_0174.jpg

Az állomásokon zenét játszanak...? Itt legalábbis (Trone) a kiürült állomást követően is valahonnan szólt.

dsc_0177.jpg

Gyaníthatóan nem nyert annak idején formatervezési nívódíjat.

dsc_0172.jpg

Jegyautomata, legalábbis az egyik (a kisebb) fajta.

 

2009-ben a helyi közlekedési cég selejtezett Van Hool AG318-asaiból vásárolt a BKV Zrt. 32 darabot. Ezek helyére érkezett a második adag faceliftes Citaro G 2008/2009-ben.

Szólj hozzá

közlekedés külföld metró villamos jármű flamand közút alagút belgák utastájékoztatás Brüsszel Belgium Bruxelles városi busz Mercedes Citaro Flandria Van Hool newA330