FINA 2017

f08.jpg

Tények, események, pillanatképek Magyarország történetének legjelentősebb sporteseményének személyszállításából.

2017 nyarán, két turnusban sor kerül a 17. FINA Világbajnokságra, amelynek Magyarország, azon belül pedig Budapest és Balatonfüred ad otthont [1]. A nagyszabású sportrendezvény megszervezése érdekében, annak kiemelten fontos közérdekűvé minősítése és nagy gazdasági-turisztikai jelentősége miatt új törvényt alkotott az Országgyűlés, még 2015 tavaszán [2]. Ez a törvény, illetve annak három további kiegészítése a FINA Világbajnokság szervezésével és lebonyolításával megbízta a Bp2017 Világbajnokság Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft.-t (röviden: Bp2017 Nonprofit Kft.-t), amely felett a FINA Szervező Bizottság áll, 8 fős állandó tagsággal [3].

A 2015 nyarán alapított Bp2017 Nonprofit Kft. feladata volt a szervezéshez és lebonyolításhoz tartozó szerződések megkötése, így a budapesti és balatonfüredi versenyhelyszínek közötti személyszállítási szolgáltatásokra vonatkozó megállapodás is [2]. A fenti FINA-törvény, illetve az azt módosító 2016. évi LXX. törvény felhatalmazta a Bp2017 Nonprofit Kft.-t minden esetben a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásra, azzal a kikötéssel, hogy ajánlatkérőként minden alkalommal köteles volt legalább 3 ajánlattevőt felkérni ajánlattételre [2][4]. A Bp2017 Nonprofit Kft. nevében az Agilitas Közbeszerzési Tanácsadó Kft. járt el, mint megbízott felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó [5].

Az autóbuszos személyszállításra szerződtetett partner a budapesti Volánbusz Zrt. lett, így nekik, illetve az egykori társvolánok jogutódjainak, valamint a Volánbusz Zrt. két beszállítójának (az M6log Kft.-nek és a Partiscum-Busz Kft.-nek) kellett a szükséges mennyiségű autóbuszt kiállítani [19]. Első körben a Volánbusz és a Dél-alföldi Közlekedési Központ (továbbiakban: DAKK) biztosította volna a FINA Világbajnokságra mind a 137 darab (más szerződés szerint 142 darab) járművet, azonban hamar kiderült, hogy a két cég együttesen sem tud ennyi, a feltételeknek megfelelő minőségű, korszerű autóbuszt kiállítani úgy, hogy közben a közforgalmú szállítási feladatoknak is eleget tegyenek.

A többszöri változás után végül az alábbi közlekedési központok delegáltak autóbuszokat a FINA Világbajnokságra (az alkalmazott rövidítések az egyes közlekedési központok közismert betűszói):

 

DAKK Zrt. 31 darab Mercedes Tourismo
legalább 8 darab Mercedes Intouro (Partiscum Busz Kft.)
DDKK Zrt. legalább 17 darab Credo Inovell 12
ÉMKK Zrt. legalább 17 darab Mercedes Intouro
ÉNYKK Zrt. legalább 17 darab Credo Inovell 12
KMKK Zrt. 13 darab Volvo 8900
KNYKK Zrt. 10 darab Credo Inovell 12
Volánbusz Zrt. legalább 7 darab Mercedes O350 Tourismo
2 darab Volvo 9700
legalább 8 darab Mercedes Intouro (M6log Kft.)

 

1. táblázat: a FINA Világbajnokságra delegált autóbuszok üzemeltető és típus szerinti megoszlása

A FINA Világbajnokságra delegált autóbuszokat és a küldő üzemegységüket az alábbi ábra szemlélteti:
fina.png

1. ábra: a FINA Világbajnokságra delegált autóbuszok, üzemeltetőnként és üzemegység szerint

A szállítási feladatokat megelőzően a kijelölt autóbuszokat FINA-matricákkal látták el. Az ajánlattételi felhívás 137 darab autóbuszról matricázásáról szólt, amelyek közül 77 járművet Budapesten, 60 autóbuszt pedig Szeged kellett a dekorációval ellátni [5]. Ezt később felülírta az a fent említett fordulat, hogy végül az előzetes tervektől eltérően nem csak a Volánbusz Zrt. és a DAKK Zrt. biztosított autóbuszokat a rendezvényre, hanem az ország összes közlekedési központja.

A matricázást a H1 Systems Mérnöki Szolgáltatások Kft. végezte, 43,55 millió forint ellenében [6]. (Az ajánlattételre felkért további két vállalkozást a [6] forrás tartalmazza.) A felhívás szerint a nyertes ajánlattevőnek 2017. június 30-ig kellett elvégeznie valamennyi autóbusz dekorálását, beleértve a buszokon előzetesen megtalálható egyéb matricák eltávolítását, az új matricák nyomtatását, vágását és felhelyezését [5]. Az előírt mintázat alább látható:

fina_2017.png

2. ábra: a FINA Világbajnokságra delegált autóbuszok előírt megjelenése [5]

A korábbi matricák "száműzése" a legtöbb esetben nem számított nagy kihívásnak, köszönhetően az országosan elterjedt fehér, mintázattól mentes flottaszíneknek. Azonban akadt néhány autóbusz, ahol valóban el kellett távolítani a néhány hónapja felhelyezett céges arculati elemeket, így például az ÉMKK, az ÉNYKK és a KNYKK által küldött járművek esetében:

f01.jpg

f02.jpg

f03.jpg

3-5. ábra: ÉMKK-s, ÉNYKK-s és KNYKK-s FINA-buszok, még eredeti matricákkal

Mivel a matricázás június végéig valamennyi autóbuszon megtörtént, ugyanakkor a rendezvény személyszállítási feladatai csak július 9-én kezdődtek, a felmatricázott járművek saját szolgálati feladatukat látták el, immár FINA-dekorációval a fennmaradó másfél-két hétben:

f04.jpg

6. ábra: NIJ-346 már FINA-köntösben, Szeged - Sopron járaton

f05.jpg

7. ábra: NVF-252 ugyancsak FINA-köntösben, Siófok - Tab járaton

f07.jpg

8. ábra: NZM-413, a kék/zöld csíkjaitól megfosztva, Kisbér - Budapest járaton

Az autóbuszok Budapestre szállítása több ütemben történt: egyes közlekedési központok már július első napjaiban a fővárosba juttatták a FINA-buszaikat, mások csak az elmúlt két-három napban tették ezt meg. Ekkorra már elkészültek azok az útvonalak és menetrendek, amelyek napjainkban a sportolókat és a média munkatársait szállítják, de javában zajlott a járművezetők betanítása is (több mint 150 gépjárművezető érkezett vidékről). Mivel az egyik meghatározó autóbusztípus a Mercedes Intouro lett, az oktatás egyik rendszeres alanya az egyébként szerződéses járatokat végző (és emiatt napközben szabad) NKV-926-os lett:

f09.jpg

9. ábra: NKV-926, oktatáson, a Népliget körül körözve 

Menetrendek vonatkozásában a FINA szövetség alapvető elvárásait a Bp2017 Nonprofit Kft. továbbította a FŐMTERV Zrt. felé, akik a közlekedési koncepció kidolgozásáért feleltek [19]. Az alapelvek közül kiemelendő, hogy a hatályos FINA-szabályozás szerint a szállodákból kilépő sportolóknak úgy kell az autóbuszt elérniük, hogy közben nem kelhetnek át úttesten, de még aluljárón sem keresztezhetnek más utat. A buszmegállók helyének kiválasztását ennek figyelembe vételével kellett megtenni, az útvonalak kidolgozásakor pedig a szabályozás szigorúan meghatározta, hogy egy-egy járat hány szálloda érintésével közlekedhet. Egyebek tekintetében nagy rugalmasságot adott a bevezetőben említett FINA-törvény, amelynek hatására még a KRESZ-t is módosította a Szervező Bizottság július 6-án, és persze a tény, hogy a Szervező Bizottság a tagjai között tudhatta a belügyminisztert és a budapesti főpolgármestert is [3][20].

A végleges menetrendet a Volánbusz Zrt. munkatársai dolgozták ki, és ők felelnek a többi közlekedési központ koordinálásáért is. Itt pedig azt a szempontot kellett figyelembe venni, hogy a verseny egyes időszakaiban milyen szállítási feladat adódik. A sportolók és a média munkatársai először megérkeztek a repülőtérre, így kezdetben a reptéri transzferjárat kapott nagyobb hangsúlyt. A következő napokban a sportolók edzésre jártak, így az egyes uszodákhoz közlekedő céljáratok közlekedtek sűrűbb menetrenddel. A folytatásban a versenyhelyszínek kerülnek középpontba, és elindulnak a Budapest és Balatonfüred közötti transzferjáratok is.

Budapesten összesen 20 sportolói buszvonal született (TA10 - TA29), továbbá 2 VIP-járat (VIP51, VIP52) és 5 médiás útvonal (TM30 - TM32 és TM40 - TM41), Balatonfüreden pedig mindössze 2 buszjárat (TA1 - TA2) szállítja a sportolókat. Ezeken a vonalakon Mercedes Intouro, Credo Inovell 12 és Volvo 8900 típusú autóbuszok közlekednek elsősorban (Balatonfüreden kizárólag Credo Inovell 12), a repülőtérről induló TM40-es és TM41-es járatokon pedig a pilisszentiváni MR Reisen és a szintén pilisszentiváni Pilis Plusz Kft. is szolgáltat, előbbi két Renault Iliade, utóbbi egy Bova Futura autóbusszal.

f11.jpg

 10. ábra: NZA-652 (KMKK - Szolnok) @ TM40 (Budapest Airport - Park Inn)

f15.jpg

 11. ábra: NZA-657 (KMKK - Gyöngyös) @ Kelenföld, pihenő

f19.jpg

12. ábra: NZA-660 (KMKK - Hatvan) @ TA12 (Városliget, SYN - Hilton Westend)

f10a.jpg

 13. ábra: NRL-920 (ÉMKK - Mezőkövesd) @ TM30 (Városliget, SYN - Margitsziget, WP)

f13.jpg

14. ábra: NRL-903 (ÉMKK - Miskolc) @ TA10 (Duna Aréna, AQC - Marriott)

f14.jpg

 15. ábra: NKV-448 (Partiscum Busz Kft. - Szeged) @ VIP51 (Városliget, SYN - Four Seasons) 

f10.jpg

 16. ábra: NVF-249 (DDKK - Barcs) @ TA17 (Városliget, SYN - Ibis Styles Budapest City)

f17.jpg

 17. ábra: NZM-373 (ÉNYKK - Celldömölk) @ TA13 (Városliget, SYN - Novotel Budapest City)

f21.jpg

 18. ábra: NZM-383 (ÉNYKK - Pápa) @ TA2 (Balatonfüred)

A kihelyezett megállóhelyekre és menetrendekre alább látható egy-egy példa:

f12a.jpg

 

f12b.jpg

19-20. ábra: Császár-Komjádi Uszoda, FINA autóbusz-megálló és menetrend

A fentieken felül a DAKK Zrt. 31 darab Mercedes Tourismo autóbusza egy-egy ország vízilabdacsapatát szállítja, és ezek a buszok nem is vesznek részt egyik viszonylaton sem a személyszállításban. Az eddig látottak alapján Brazília, Japán, Dél-Afrika, Kanada, Hollandia és Franciaország biztosan kapott csapatbuszt (pl.: NIJ-349 a brazil férfi-, a NIJ-365 a brazil női csapatot szállítja). Ugyanilyen delegált csapatbusz a Volánbusz Zrt. két Volvo 9700 típusú autóbusza (PDC-976 és PDC-977), amelyek a magyar férfi, illetve női vízilabdacsapatot szállítják.

f20.jpg

 21. ábra: PDC-977 (Volánbusz - Budapest) - a magyar vízilabdacsapat autóbusza

 

Források:

[1] 17. FINA Világbajnokság hivatalos honlapja / címoldal (letöltve: 2017. 07. 01.), url:

http://www.fina-budapest2017.com/

[2] 2015. évi XXXIII. törvény a Budapesten megrendezendő Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről (hatályos: 2015. 04. 07-től 2018. 12. 31-ig; letöltve: 2017. 07. 01.), url:

https://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1500033.TV

[3] FINA Szervező Bizottság (letöltve: 2017. 07. 01.), url:

https://www.fina-budapest2017.com/hu/szervezok/szervezo-bizottsag

[4] 2016. évi LXX. törvény a Budapesten megrendezendő Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló 2015. évi XXXIII. törvény módosításáról (hatályos: 2016. 06. 15-től 2018. 12. 31-ig; letöltve: 2017. 07. 01.), url:

http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1600070.TV&timeshift=fffffff4&txtreferer=00000001.TXT

[5] Ajánlattételi felhívás Busz dekoráció gyártása és telepítése a „17. FINA világbajnokság” megrendezéséhez kapcsolódóan (megküldve az érintetteknek: 2017. 05. 15.; letöltve: 2017. 07. 01.), url:

https://www.fina-budapest2017.com/uploads/static_page/documents/MuploadDocument_91/Aj%C3%A1nlatt%C3%A9teli%20felh%C3%ADv%C3%A1s.busz%20dekor%C3%A1ci%C3%B3.pdf

[6] Tájékoztatás a Kbt. 103.§-a alapján a Busz dekoráció gyártása és telepítése a „17. FINA világbajnokság” megrendezéséhez kapcsolódóan (Emőd, 2017. 05. 15.; letöltve: 2017. 07. 01.), url:

https://www.fina-budapest2017.com/uploads/static_page/documents/MuploadDocument_92/KH%20t%C3%A1j%C3%A9koztat%C3%A1s.busz%20dekor%C3%A1ci%C3%B3.pdf

 

[18] FINA Budapest 2017 / Közbeszerzések (letöltve: 2017. 07. 05.), url:

https://www.fina-budapest2017.com/hu/kozbeszerzesek

[19] A FINA Szervező Bizottság tájékoztató levele (szerző ismeretlen, nem írta alá)

A bejegyzés trackback címe:

http://sony872.blog.hu/api/trackback/id/tr2112665729

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

DUD615 2017.07.16. 13:27:28

Szentgotthárdról is jött Innovell

avatar_bwb_sm.png

Üdvözlöm az oldalon! Mi van itt?

Hírek, aktualitások, érdekességek az autóbuszok világából, járműtesztek, formatervezés-elemzés, vélemények, értékelések, utazási beszámolók, történetek... és még sok más, járművekkel & közlekedéssel kapcsolatos téma kül- és belföldről egyaránt.

A felhasználásról...

Kiegészítene valamit? Kérdése van? Felhasználná valamelyik fényképet?

 

> > > Tudnivalók < < <

 

Írjon nekünk!

 

> > > Üzenetküldés < < <

 

Kellemes & hasznos időtöltést kívánunk az oldalon!

 

© BusWorld blog 2008 – 2017.