Opciós ITK Conecto G

borito.jpg

Az idei tanszünet első napján (június 16-án) forgalomba álltak az Inter-Tan Ker Zrt. rendelkezésre tartásos szerződésének opciós csuklós Conectói.

Tavaly június 18-án állt üzembe az Inter Tan-Ker Zrt. első adag rendelkezésre tartott Conecto G-je, melyeket a Cinkotai Divíziónál tároltak és üzemeltettek. Azóta az ITK Zrt. budapesti bázisa – 2017. június 1-jei nappal – átkerült Óbudára, így a korábban tetszhalott (és már-már temetett) telephely „új erőre kapott”. Értelemszerűen az újabb, opciós adag 31 darabja is Óbudára került, így a nyár végéig a 61-es pótlón, azonfelül pedig az 5-ös, 9-es, a 20E, 34/106-os és amikor még éppen csuklós, akkor a 109-es viszonylaton közlekednek az legújabb darabok.

Az első, tavalyi adaghoz képest jelentős eltérések nincsenek, apróbbak viszont előfordulnak: ilyen a zártabb (magasabb paravánnal bíró) vezetőfülke, valamint a még silányabb matricák. Utóbbihoz mondjuk köze sincs a gyártónak, de nekem kiszúrta a szemem a két napja forgalomban lévő, mindössze háromezer-hatszáz kilométert futott buszon a lehámlott tájékoztatás. Nem utasforgalomban futottak több ezer kilométert: Törökországból „saját lábon” érkeztek a buszok az EvoBus Magyarország telepére a gyári csomagolások eltüntetésére és a vizsgáztatás végett.

Budapest lassacskán Conectófalva lesz – már csak azt kell eldönteni, hogy milyen darabszámnál kapja meg a város ezt a fiktív címet. A VT-Arrivánál 132 darab fut, melyek 2015 és 2016-ban álltak forgalomba öt részletben (első, második, harmadik, negyedik, ötödik), azután a tavalyi rendelkezésretartás 23 darabja, most pedig 31 darab. Szólókból pedig a BKV Zrt. saját maga tudott vásárolni 15+15+15 darabot, a pillanatnyilag utolsó tizenötös heteken belül várható, hogy utcára kerül. Szumma 261 darab a – nem rossz értelemben – puritán Citarókból, melyek utódjuknál viszont lényegesen minőségibb vonalat képviselnek.

Felületes áttekintése a megosztó formatervvel bíró Conecto New Generation-nek itt tekinthető meg.

A bejegyzés trackback címe:

http://sony872.blog.hu/api/trackback/id/tr4412604337

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

BPO-105 2017.06.21. 09:07:56

Remélem, hogy nem fogja ráerőltetni a gyár a következő szállítmányokra azt a rémes homlokfalat. Lehet szó ráncfelvarrásról, de azért ez már túlzás.

Aron_son 2017.06.22. 17:58:40

@BPO-105: Hány darabra van még élő szerződés? 30 darab BKV-s szóló? Mert azokra még szerződés szerint a régi kinézet "jár" akkor. Módosítani persze lehet a szerződésen, csak nem megérős, ha van már 45 darab "régi" típusú.

BPI188 2017.06.24. 12:06:04

Azért azt is érdemes megemlíteni, hogy a 2-es ajtónál nagyobb lett a babakocsiknak és kerekesszékeseknek szánt hely, így -2 ülés.

Aron_son 2017.06.24. 16:25:31

@BPI188: Már említésre került az NNE-sorozatnál ez a változtatás. Megnéztem a képeket, nem látom a 2-vel kevesebb ülést a PDB-kben. Mutasd, ha rosszul konstatáltam.

nemeza 2017.06.25. 13:41:20

Ma az egyik 5-ös kocsin (PDB) szét volt csúszva valamilyen adatkábel, mert hol volt homályos kép a LAWO monitorokon, hol semmi. :(
Ahhoz képest, hogy újak ez elég ciki.
A VT-nél egész jól orvosolták a rázkódásból eredő problémát Citarokon és Conectokon egyaránt.

BPI188 2017.06.25. 18:01:33

Ja tényleg, az már ott is meg volt, elnézést.

Darth_Peter 2017.07.24. 23:29:29

Az összes Fővárosban közlekedő alacsonypadlós csuklós közül ennek a legjobb a belső kialakítása.

avatar_bwb_sm.png

Üdvözlöm az oldalon! Mi van itt?

Hírek, aktualitások, érdekességek az autóbuszok világából, járműtesztek, formatervezés-elemzés, vélemények, értékelések, utazási beszámolók, történetek...és még sok más, járművekkel & közlekedéssel kapcsolatos téma kül- és belföldről egyaránt.

A felhasználásról...

Kiegészítene valamit? Kérdése van? Felhasználná valamelyik fényképet?

 

> > > Tudnivalók < < <

 

Írjon nekünk!

 

> > > Üzenetküldés < < <

 

Kellemes & hasznos időtöltést kívánunk az oldalon!

 

© BWb 2008 – 2017.