Modulo M168d (utas)teszt
Az első magyar Euro VI-os csuklós tesztfutása

nyito_1.jpg

Az első, hazai gyártmányú Euro VI-os csuklósbusz (papírforma szerint) április 18-án kezdte meg nyúzópróbáját az 5-ös vonalon, gyakorlatilag viszont április 20-án délután tette meg első utasokkal megpakolt körét a számára kiválasztott vonalon.

A 18-i üzembeállás csúszott két napot, egyrészt a FUTÁR beépítése miatt, valamint a szerdán megrendezett BusExpo miatt, ahol értelemszerűen fenntartott helye volt a busznak. (És sajnos egész nap ugyanazt a flaszterdarabot takarta ki, nem vett részt a ringen történő tesztkörökben.) A gép egészen június 30-ig közlekedik ebben a beosztásában (5/F36 hétköznap és 5/F32 szombaton és F31 munkaszüneti napokon).

Az elődmodell kétségtelenül bizonyított már (magas rendelkezésre állásával és megbízhatóságával), a szóló változat 2014. tavasza óta PKD-konstrukcióban immáron három tucattal gazdagította a BKV Zrt. járműállományát (és továbbiakkal fogja): adott minden, hogy a csuklós változat is „jó köröket fusson” a Cégnél. A műszaki ismertetést illetően a BKV Zrt. egy igen bőséges, mindenféle igényt és érdeklődést kielégítő PDF-et tett közzé honlapján.

A belső megjelenése a PKD-kon történt „szocializálódás” után nem tartogat újdonságot színekben és anyagválasztás tekintetében. Ugyanaz a tágas, világos utastér fogadja a felszállókat, mint a szólóban. A gyártótól már megszokott kissé szögletes vonalvezetés az utastérben divatjátmúlt, mondhatni nincs teljes harmónia a külső megjelenés a beltartalom között. Ettől függetlenül funkcionálisan csúcskategóriás, a tömött, csúcsidei utazásom alkalmával sem éreztem magam szűkösen, szemben például egy hibrid Volvo-val és annak utasterével. A 15 darab, fellépő nélkül elérhető ülőhellyel kategóriájában igen jó helyet képvisel (érzékeltetésképpen: az említett hibrid Volvo-ban hátul 4, míg elöl 6 [+2 lehajtható] ülés érhető el hegymászás nélkül). De hogy ne csak szegény hibridet emlegessem, összevetve a Conecto G-vel, számszerűsítések nélkül: utóbbiban a sötétebb dekoritok, valamint az alacsonyabb belmagasság miatt hamarabb érzi azt az ember, hogy zsúfolásig telt a busz. Ebben pozitívum a Modulo meglehetősen világos beltéri színvilága, és a légcsatornák eltérő geometriájú elhelyezése. Szintén előnyeként tudom felhozni a Conecto-val szemben, hogy a hármas ajtóval szemközt nem tettek üléseket, és ortodox módon meghagyták állóhelynek/babakocsi-tároló helynek.

Változtatás érte a motorsátort is: az eltérő erőforrás miatt itt nem döntött már a motorsátor oldalfala, hanem függőleges. Ha már új erőforrás: a DAF MX-11-es mellé új váltót (ZF EcoLife) is párosítottak, e kettő így együtt jóval halkabb üzemű (alacsonyabb fordulatszámtartományban vált), mint a szólók esetében a Cummins + Allison páros. 

modulo_m168d_utaster_18.jpg

A részletekre is ügyeltek: a sarkokban-zugokban szépen el vannak dolgozva az élek találkozásai, kibuggyanó ragasztónyomokat is keveset lehet látni.

Az ördög a részletekben sarkokban és zugokban rejlik

Az utastérben egyedül a légcsatornákat burkoló – már gyári új állapotában is egymástól elálló – hajlított lemezeket cserélném vagy keményebb anyagra (mind azonos ívelésű, keményebb anyagból = nem állnak el egymáshoz képest, ehhez lásd CAF villamost) vagy más konstrukcióra (lásd Volvo: alul-felül „fix” rész, és közöttük "zsanérosan" nyitható elemek).

A külső jegyeit tekintve is történtek igen apró finomítások, illetve szükségszerű és látványos változások. Apró finomítás, hogy a fekete „díszcsík” színre lett fújva, a látványos változás pedig az Euro VI (és az új motor miatti többlethűtéshez szükséges) „puttony” a tetőn, hátul. Maga a tetőn elhelyezett ilyen jellegű elem nem újkeletű, de nagyon szépen bele szokták integrálni a jármű teljes formatervébe – remélem, hogy a szériaváltozaton ezen módosítanak, és valahogyan formára szabják a megjelenését, így elég suta: egy doboz + kéménycső, semmi több.

Dobozka a tetőn

modulo_m168d_12.jpg

Ez a rendszám-megvilágítási kivitelezés nem tudom, mennyire végleges/tartós így

Összeségében a jármű elnyerte tetszésem, és bízom benne, hogy a teszt eredményeit – valamint a sofőrök/üzemeltető visszajelzéseit – gyűjtik és később fel is használják, célszerű ugyanis meghallgatni azoknak a véleményét, akik naponta hosszú órákat töltenek el a buszban, mint munkahely. És remélhetőleg a metrópótláson ilyenekkel (is) utazhatunk majd.

A bejegyzés trackback címe:

http://sony872.blog.hu/api/trackback/id/tr308663102

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Fekete Dániel . · http://csakaszepre.blog.hu 2016.04.30. 11:57:50

"Az utastérben egyedül a légcsatornákat burkoló – már gyári új állapotában is egymástól elálló – hajlított lemezeket cserélném vagy keményebb anyagra (mind azonos ívelésű, keményebb anyagból = nem állnak el egymáshoz képest) vagy más konstrukcióra (lásd Volvo: alul-felül „fix” rész, és közöttük zsanérosan nyitható elemek)."

Abszolút egyetértek, az egyik leggyengébb eleme ezeknek a buszoknak. A másik az ablakkereteket belülről takaró műanyag elemek kivitelezése és illesztése, ami finoman szólva is csapnivaló.

Aron_son 2016.05.01. 05:24:58

@retek: Jó, hogy mondod, igen, arra is illene egy szebb megoldást létrehozni.

avatar_bwb_sm.png

Üdvözlöm az oldalon! Mi van itt?

Hírek, aktualitások, érdekességek az autóbuszok világából, járműtesztek, formatervezés-elemzés, vélemények, értékelések, utazási beszámolók, történetek...és még sok más, járművekkel & közlekedéssel kapcsolatos téma kül- és belföldről egyaránt.

A felhasználásról...

Kiegészítene valamit? Kérdése van? Felhasználná valamelyik fényképet?

 

> > > Tudnivalók < < <

 

Írjon nekünk!

 

> > > Üzenetküldés < < <

 

Kellemes & hasznos időtöltést kívánunk az oldalon!

 

© BWb 2008 – 2017.